Dráma Dániában – a Midtjylland kihasználta a Bröndby bukását, és bajnok lett

B. D. K.B. D. K.
2024.05.26. 19:34
Bajnok a Midtjylland (Fotó: x.com/fcmidtjylland)
Az utolsó forduló előtt két csapat maradt versenyben a bajnoki címért a dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban: a Bröndby és a Midtjylland. Mindkét csapat 62 ponttal várta a vasárnapot, előbbi héttel jobb gólkülönbségének köszönhetően állt az élen. Végül a Midtjylland ünnepelhetett!

A BRÖNDBY-SZURKOLÓK VONULÁSA AZ UTOLSÓ MECCS ELŐTT


A Midtjylland csak úgy előzhetett, ha több pontot szerez, mint a Bröndby, ha pedig a riválisa nyer, úgy biztosan marad a második helyen. 

A Midtjylland számára rémálomszerűen indult a két találkozó, hiszen a 27. percre már kétgólos hátrányba került odahaza, míg a Bröndby megszerezte a vezetést. Ekkor úgy tűnt, nem lesz izgalmas a véghajrá. De messze volt a vége! Minden azzal kezdődött, hogy a Bröndby ellenfele, az Aarhus egy öngóllal egyenlített.

A SZÜNETBEN
Bröndby–Aarhus 1–1
Midtjylland–Silkeborg 0–2

A szünet után jött a dráma: a Midtjylland az 53. percre már megfordította a meccsét (3–2), így az élő tabellán fellépett az első helyre. A másik meccsen az 59. percben a Bröndby hátrányba került (1–2). Ekkor megint azt hihettük, eldőlt a bajnoki cím sorsa, de nem sokkal később a Bröndby egyenlített (2–2). A 79. percben aztán ismét hátrányba került (2–3), ám a Midtjylland ellenfele, a Silkeborg egyenlített (3–3). Az utolsó percekre tehát úgy mentek bele a csapatok, hogy a Midtjylland az első, de a Bröndby egy gólra van a diadaltól. 

Újabb gól viszont már nem született, így története során negyedszer lett bajnok a Midtjylland. A gárda a 2019–2020-as idény után lett ismét Dánia bajnoka.

DÁN SUPERLIGA
BAJNOKI RÁJÁTSZÁS
32., (UTOLSÓ) FORDULÓ
Bröndby–Aarhus 2–3
Midtjylland–Silkeborg 3–3

A Midtjylland 63 ponttal az első, míg a Bröndby 62-vel a második lett.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 18:58

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49

Labdarúgás: remekül védő fiatal kapusok az NB I 5. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.25. 09:00

Román Kupa: külön csoportban, eltérő esélyekkel a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.08.21. 15:28

Labdarúgás: a második évadot kezdi a Kiemelt bajnokságban a Budai FC

Utánpótlássport
2026.08.20. 09:03