Ideiglenesen lemondta a válogatottságot az FTC mali támadója

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.13. 12:02
Adama Traoré ideiglenesen lemondta a válogatottságot (Fotó: Koncz Márton)
Határozatlan ideig nem lép pályára a mali válogatottban a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosi TC támadója, Adama Traoré, aki kiállt csapattársa, Hamari Traoré mellett, aki nemrég kritizálta országa labdarúgó-szövetségének vezetőit, azért, mert nem teremtik meg a felkészülésükhöz szükséges megfelelő körülményeket – szúrta ki a sportal.hu.

A mali válogatott június elején a Ghána ellen 2–1-re elveszített vb-selejtezője után csak nagy nehézségek árán tudott eljutni a következő, Madagaszkár elleni mérkőzésének helyszínére, a dél-afrikai Johannesburgba, ugyanis járatukat háromszor is törölték a rossz időjárás miatt, majd csak egy nappal a meccs előtt tudtak elindulni, végül néhány órával a mérkőzés kezdete előtt „estek be” a helyszínre.

A mali válogatott szélsője, a Real Sociedadot erősítő Hamari Traoré a Mali Labdarúgó-szövetség vezetőségét tette felelőssé azért, hogy a csapatnak csak nagy nehézségek árán sikerült eljutnia Johannesburgba.

Adama Traoré nem kommentálta névrokona szavait, de Instagram-történetben megosztotta Hamari Traoré bejegyzését. A Real Sociedad játékosát a hírek szerint behívatták magukhoz a szövetség vezetői, hogy magyarázatot adjon a kijelentéseire, de a labdarúgó nem jelent meg, ezért a szervezet ideiglenesen kizárta őt a nemzeti csapatból.

A botrány bő egy hónappal később sem csillapodott, s most számos mali játékos – köztük az FTC légiósa – döntött úgy, hogy kiáll Hamari Traoré mellett, és egységes üzenetet jelentettek meg közösségi oldalaikon, melyben tudatták, hogy lemondják a válogatottságot addig, amíg Hamari Traoré eltiltását fel nem oldják.

Mi, a nemzeti csapat játékosainak kollektívája, jelezzük, hogy az összes korábbi döntésünket közösen hoztuk meg, nem pedig Hamari Traoré egy személyben. Ezt szem előtt tartva tájékoztatjuk a szövetséget, hogy lemondjuk a válogatottságot, amíg az eltiltást nem oldják fel” – olvasható a játékosok közleménye többek között az 56-szoros válogatott Adama Traoré Instagram-oldalán is.

 

Legfrissebb hírek

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Hokiünnep Fehérváron, kezdődik a Magyar Kupa négyes döntője

Jégkorong
2026.01.31. 07:04

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Sérülése után Laura Glauser készen áll a visszatérésre

Kézilabda
2026.01.30. 09:27
Ezek is érdekelhetik