Kassa: Nem lennénk elégedettek a döntetlennel a DAC ellen a bajnoki nyitányon – Bokros Szilárd

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2024.07.23. 16:12
Bokros Szilárd kezdőként lépett pályára a Roma elleni stadionavató mérkőzésen a Kassa csapatában. A DVTK-tól kölcsönbe érkezett védővel beszélgetett az NSO Tv.

Ha vasárnap hazai pályán 1–1-es döntetlent játszana – csakúgy, mint az AS Roma elleni stadionavatón – a Kassa a Dunaszerdahely ellen a szlovák elsőosztály bajnoki nyitányán, azt Bokros Szilárd határozottan nem fogadná. A DVTK-tól egy évre kölcsönbe érkezett védővel többek között az előttük álló mérkőzésről is beszélgettünk, ahogy az olaszok ellen nyújtott teljesítményüket is értékelte. Videónkban arról is beszélt, milyen volt a kassai futballaréna atmoszférája, illetve mennyiben más itt a szurkolás, mint Diósgyőrben. 

Továbbá azt is elmondta, miért döntött a váltás mellett három DVTK-ban töltött idény után, s miért a felvidéki csapatra esett a választása. 

Minden más foci
2024.07.23. 09:33

Kassa: „Az AS Roma elleni jó játék meghozhatja a szurkolók kedvét a DAC elleni bajnokira”

A szurkolók és a kassai csapat játékosai főpróbát tartottak az új stadionban – ami a meccsek utáni közös ünneplést illeti.

 

Legfrissebb hírek

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.12. 13:10

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
2026.08.11. 21:12

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 09:20

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30