Rossz hírek érkeztek De Jong állapotáról

S. B.S. B.
2024.07.19. 12:22
De Jong aggódik a sérülése miatt (Fotó: Getty Images)
A holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Ronald Koeman szerint Frenkie de Jong még messze nem áll készen arra, hogy visszatérjen a pályára.

A holland támadó középpályás egy bokasérülés miatt hagyta ki az Európa-bajnokságot, amit még a legutóbbi el Clásicón szenvedett el egy csúnya ütközés során. Ekkor még arról volt szó, hogy akár az Eb-re is felépülhet, azonban a volt Barcelona-edző szerint még mindig nincs megfelelő állapotban Frenkie de Jong a visszatéréshez. 

„Jól ismerjük egymást és sokat beszélünk. Aggódik a sérülése miatt. Reméltük, hogy kijut a tornára, de végül nem így lett. Súlyos sérülése van, és várnunk kell még vele. Meglátjuk, hogyan alakul minden. Sok sikert kívánok neki, de még nem áll készen a játékra” – jelentette ki Ronald Koeman. 

Koeman az interjúban más, Barcelonával kapcsolatos témákra is kitért. Köztük az új edzőre, Hansi Flickre, valamint a katalánok legfrissebb kiszemeltjére, az Eb-n brillírozó Nico Williamsre is. 

„Megértem a csapat érdeklődését Nico iránt, hiszen nagyszerű játékos, egyértelműen szükségük van rá. Azonban nem tudom, hogy amiket hallunk, az csak pletyka, vagy tényleg komoly érdeklődés.”

„Ami az új edzőt illeti, nehéz ezt a klubot kívülről megérteni. Annyi azonban biztos, Flick bizonyította már Németországban, hogy rendkívüli tréner. Laportának pedig türelmesnek kell majd lennie vele, hisz nem lesz egyszerű dolga” – tette hozzá a holland szakember. 

Koeman az interjú végén pedig még egy komoly kritikát is megfogalmazott a barcelonai klub működéséről. 

„Jelenleg nem jó, ahogy működnek a dolgok. Az utóbbi években a legnagyobb probléma, hogy elüldözik a legendáikat. Ahelyett, hogy mindenhol játékosok után kutatnak, inkább ezzel kellene foglalkozniuk.”

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
17 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00