Bernd Storck fegyelmi okokból egy meccsre száműzte a csapatból Varga Kevint és Kecskés Ákost

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.08.12. 12:46
Bernd Storck (Fotó: Sepsi OSK/Facebook)
Varga Kevin és Kecskés Ákos, a Sepsi OSK két labdarúgója a klub által meg nem engedett időpontban buliban vett részt, mind a ketten elkéstek az összetartásról, ezért Bernd Storck vezetőedző nem nevezte őket a Craiova elleni hétvégi bajnokira – írja a Székelyhon, a román Digi Sport-nak adott Storck-nyilatkozat alapján.

A mérkőzés után aztán Bernd Storck egyértelművé tette, hogy a két labdarúgó csak egy mérkőzésre kapta a fegyelmi büntetést, hétfőtől visszatérnek a csapatba, és az edzéseket is látogatják – teszi hozzá a Székelyhon.

Kecskés ebben az idényben csupán öt percet játszott a bajnokságban, Varga viszont az eltiltásáig mind a négy fordulóban kezdő volt.

Mint beszámoltunk róla, a Sepsi a hétvégén vesztette el a veretlenségét, a Craiova 2–1-es sikerrel elvitte a három pontot Szentgyörgyről.

Minden más foci
2024.08.11. 17:55

Hazai pályán vesztette el idénybeli veretlenségét a Sepsi OSK

Alexandru Mitrita főszereplésével az Universitatea Craiova nyerte a rangadót, és a táblázat élére állt.

 

 

Legfrissebb hírek

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Az Újpestről távozott támadó Marosvásárhelyen folytatja

Minden más foci
2026.01.12. 14:51

Varga Kevin távozott Nyíregyházáról, és a Honvédban folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
2026.01.04. 20:19

Liga 2: magabiztos hazai siker a Sepsi idei utolsó mérkőzésén

Minden más foci
2025.12.12. 18:33

Liga 2: hozta a kötelező sikert a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.12.07. 12:45

Román Kupa: kétgólos előnyt engedett ki kezéből a Sepsi

Minden más foci
2025.12.04. 18:13

Liga 2: egyetlen gól is elég volt a Sepsi sikeréhez

Minden más foci
2025.12.01. 15:19
Ezek is érdekelhetik