Sepsi: eltiltották a doppingügybe keveredett középpályást

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.08.03. 15:59
Cosmin Mateit eltiltották (Fotó: Sepsi OSK)
A román doppingellenes ügynökség (ANAD) fél évre eltiltotta Cosmin Mateit, a Sepsi OSK labdarúgócsapatának játékosát.

 

A 32 éves középpályást, Cosmin Mateit február 4-én, az Universitatea Craiova elleni bajnoki mérkőzés után tesztelték, és vizeletmintájában a tiltott szerek közé tartozó metilhexanamint mutattak ki. 

Matei, aki a vizsgálat ideje alatt is pályára léphetett a székelyföldi klub mérkőzésein, azzal védekezett, hogy a szer egy fertőzött energiaital révén került a szervezetébe. A Sepsi játékosa jogtalannak érzi az ítéletet, amely ellen ügyvédei már a fellebbezést készítik elő. 

„Nagyon csalódott vagyok. Kezdettől fogva teljes mértékben együttműködtem az ANAD-dal. A WADA által elismert laboratóriumok révén bizonyítottam, hogy a szóban forgó kiegészítő fertőzött volt a vizeletmintámban talált tiltott szerrel” – állítja a Sepsi közösségi oldalain közzétett közleményében Matei, aki egyelőre az ANAD vizsgálóbizottságának részletes indoklására vár, mert eddig csupán az eltiltás tényét közölték vele. 

 

 

Legfrissebb hírek

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
18 órája

Jogosulatlan játék miatt elvettek egy pontot a Sepsitől

Minden más foci
2025.09.10. 21:31

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41

Liga 2: egyetlen gól is elég volt a Sepsi sikeréhez

Minden más foci
2025.08.30. 15:13

Román Kupa: Eppel Márton mesterötösével gálázott a Csíkszereda

Minden más foci
2025.08.27. 19:59

A Csíkszereda és a Sepsi alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott a Román Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 11:54

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.18. 18:07

Liga 2: kapusának köszönhetően szerzett pontot a Sepsi

Minden más foci
2025.08.09. 12:52
Ezek is érdekelhetik