Edzőváltás Kassán: Geri Gergely távozott, Roman Skuhravy érkezett – hivatalos

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 21:16
Roman Skuhravy a Kassa új edzője (Fotó: FC Kosice)
Beigazolódtak a Nemzeti Sport információi: a magyar többségi tulajdonú FC Kassa edzőt váltott, a felvidéki Geri Gergely helyett a cseh Roman Skuhravy lett az új tréner.

„Az FC Kassa igazgatótanácsa keddi ülésén úgy döntött, hogy Geri Gergelyt felmenti a vezetőedzői posztról. A döntés hátterében a bajnokság eddigi nyolc fordulójában elért nem kielégítő eredmények állnak. Az új edző Roman Skuhravy lett, aki szerdán veszi át a csapat irányítását, és a Szlovák Kupa harmadik fordulójában már ő vezeti a csapatot Sztropkóban. A szakemberrel az idény végéig kötöttünk szerződést” – mondta el a klub hivatalos honlapján Dusan Trnka klubelnök.

A klub első embere köszönetet mondott Geri Gergelynek, aki az előző idény utolsó fordulója előtt vette át az együttest és benntartotta azt az élvonalban.

Bár a Kassa nyolc meccsen csak hat pontot szerzett (1 győzelemmel és 3 vereséggel), a szlovák futballberkekben meglepetésként hatott az edzőváltás. Geri Gergely vezetésével a csapat élvezhető, jó focit játszott, s úgy tűnt, idő kérdése hogy, mikor indul be a gépezet.

Egyébként a Kassa frissen kinevezett 49 éves vezetőedzője, Roman Skuhravy az unokatestvére a nála tíz évvel idősebb Tomás Skuhravynak, aki a csehszlovák válogatott tagjaként az 1990-es világbajnokságon öt gólt szerezve a második helyen zárt a múlt héten elhunyt Toto Schillaci mögött.

 

Legfrissebb hírek

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
19 órája

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
2026.01.16. 18:43

Sebastián Kósa Zaragozából Kassára igazolt – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 18:01

Felkészülés: újpesti siker a Kassa ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 14:53

A Komárom középpályása a Gyirmót játékosa lesz – NS-infó

Minden más foci
2026.01.05. 20:42

A DAC elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra

Minden más foci
2026.01.05. 19:07

Peter Cernák marad az FC Kassa edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.12.17. 19:31
Ezek is érdekelhetik