Haalandéknál doppingellenőrök jártak, rég elhunyt labdarúgókat is tesztelni akartak

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.09.05. 15:31
Erling Haalandéknál doppingellenőrök jártak, de rég elhunyt labdarúgókat is tesztelni akartak (Fotó: Getty Images)
A norvég VG lap beszámolója szerint a héten a Norvég Doppingellenes Ügynökség munkatársai a norvég labdarúgó-válogatottnál jártak, ahol több labdarúgót is tesztelni akartak, többek között az 1962-ben elhunyt Einar Gundersent, az 1983-ban elhunyt Jörgen Juvét és a három hónapja sérült Oscar Bobbot is.

A VG-re hivatkozó ESPN azt írta, hogy a Nemzetek Ligája B-ligájában a Kazahsztán elleni idegenbeli és az Ausztria elleni hazai mérkőzésére készülő norvég labdarúgó-válogatottat a héten a Norvég Doppingellenes Ügynökség munkatársai látogatták meg, akik a tervek szerint több játékostól is mintát vettek volna, így az angol élvonal első három fordulójában hét gólt szerző Erling Haaland mellett Jörgen Strand Larsent, Antonio Nusát, illetve Oscar Bobbot, Einar Gundersent és Jörgen Juvét is tesztelték volna.

Ugyanakkor utóbbi három esetében sem sikerült elvégezni a vizsgálatokat, ugyanis Oscar Bobb három hónappal ezelőtt eltörte a lábát, ezért nem hívták meg a norvég nemzeti csapatba, míg Gundersen 1962-ben, Juve 1983-ban hunyt el.

„Kedden meglátogatott minket a Norvég Doppingellenes Ügynökség. A következő labdarúgók voltak kiválasztva tesztelésre: Erling Haaland, Jörgen Strand Larsen, Antonio Nusa, Oscar Bobb, Einar Gundersen és Jörgen Juve. Aztán csodálkozni kezdtem. Ezeket a neveket olvasták fel és teljesen komolyak voltak. Fel kellett hívnunk az Ügynökséget és megkérdezni tőlük, hogy hol a kandikamera” – mesélte a VG-nek Stale Solbakken, a norvég válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint a doppingellenőrök azért választották ki mintavételre Juvét és Gundersent, mert a norvég válogatott örökös góllövőlistáját az 1928 és 1937 között 33 gólt szerző Jörgen Juve vezeti, míg Gundersen 1917 és 1928 között 26-szor volt eredményes, ám már mindketten évtizedekkel ezelőtt elhunytak.

Bár Haaland és Larsen ott voltak a keretben, az ellenőrök Oscar Bobbtól sem tudtak mintát venni, hiszen a Manchester City támadója három hónappal ezelőtt eltörte a lábát és sérült, így most Solbakken sem hívta meg a nemzeti csapatba.

„Nehéz megmondani, mi történt, de általában jobban eltaláljuk a célt. Nem tehetünk mást, csak beismerjük, hogy tévedtünk. Ma viccelődtünk rajta az irodában. Majd áttekintjük a további rutinunkat” – mondta a Norvég Doppingellenes Ügynökség kommunikációs igazgatója, Halvor Byfuglien a VG-nek.

 

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Hét olimpián induló, kétszeres aranyérmes evezősüket gyászolják a norvégok

Egyéb egyéni
2026.07.22. 16:05

Öt-öt pozitív és negatív meglepetéscsapat a labdarúgó-világbajnokságról

Foci vb 2026
2026.07.20. 20:34

Csalódást keltő németek és várakozásokat felülmúló norvégok – öt-öt pozitív és negatív meglepetéscsapat

Foci vb 2026
2026.07.20. 20:07

Strandröplabda Nemzetek Kupája: meg sem álltak a lettek az aranyéremig

Röplabda
2026.07.19. 20:09

Amikor Jimmy Fallon rímbe foglalta Haalandot, Tom Hollandot és a magyarokat...

Foci vb 2026
2026.07.14. 20:09

A Haaland mozdulatait utánzó hölgy bemutatja: Kylian Mbappé

Foci vb 2026
2026.07.14. 18:35