Már 3500 gyermek vett részt a Grassroots-héten

Vágólapra másolva!
2024.09.27. 14:30
A megszokotthoz képest háromszor annyi gyermeket mozgat meg a program (Fotó: Facebook/MLSZ)
Megújult formában ünnepli a magyar futballközösség az Európai Sporthetet és a hétfőig tartó Grassroots-hetet, amelyen már 3500 gyermek vett részt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség pénteki beszámolója szerint a korábbi évek során Telkiben lebonyolított Tanévnyitó Fesztivált idén több helyszínen rendezték meg: a klubok országszerte, saját sporttelepükön teremtettek fesztiválhangulatot. Ennek eredményeképpen ezúttal a megszokott létszámhoz képest már több mint háromszor annyi gyermeket tudott megmozgatni a program. 

A kisebbek mellett olyan tradicionális, nagy klubok várták focis élményekkel a gyermekeket, mint a Budapest Honvéd FC, a DVTK, a Kecskeméti TE, az MTK, a Paksi FC és az Újpest FC. A DVTK egymaga 1600 általános iskolást fogadott kétnapos multisporteseményén, amelyen a labdarúgáson kívül más sportágak foglalkozásain is részt vehettek a gyerekek. Az OTP Bank Ligában szereplő klubok az első csapatukból érkező meglepetésvendégekkel is készültek, Újpestre például Simon Krisztián és Banai Dávid látogatott el és osztott aláírást a fiatal szurkolóknak. A fociünnepet tovább színesítette, hogy néhány egyesületnél a kabalafigura is jelen volt. Több helyen stadiontúrával készültek a gyerekeknek, valamint a soron következő bajnoki mérkőzésükre is meginvitálták a kisiskolásokat. Az MLSZ fenntarthatósági stratégiájával összhangban, a szövetség kezdeményezésére külön környezetvédelmi oktatásban is részesülhettek a gyerekek. 

A fesztiválokon részt vevő több mint 80 intézmény általános iskolásai a sportélményen túl a szövetség által felajánlott ajándékokkal (labdák, focis tematikájú könyvek, dedikáló kártyák Fair Play üzenetekkel stb.) is gazdagodtak. 

A tervek szerint évente sorra kerülő programsorozat fő célja - a grassroots szellemiség jegyében - nem elsősorban a tehetséges játékosok felkutatása és kiválasztása, hanem olyan fesztiválhangulatú tornák szervezése, amelyeken az adott klub közelében található oktatási intézmények vesznek részt, népszerűsítve ezzel a gyerekek és családjaik körében a labdarúgást, a mozgást és a helyi egyesületet.

 

Legfrissebb hírek

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:10

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

A Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is felfüggesztett szektorbezárással büntette az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 17:59

Négy meccsre tiltották el a brutálisan szabálytalankodó csákvári játékost

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 10:24

A vb-selejtezőre készülő keretbe kerülhet Ötvös Bence

Magyar válogatott
2025.08.26. 10:11
Ezek is érdekelhetik