Akkora tehetség, hogy egyszerre hívták meg a portugál és az angol U-válogatottba

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.10.04. 15:08
Mateus Manét egy nap eltéréssel hívták meg az angol és a portugál U18-as válogatottba (Fotó: mane.mateus11/Instagram)
Egészen szürreális dolgot szúrt ki egy lelkes redditező, ugyanis az angol Wolverhampton utánpótláscsapatának angol és portugál állampolgársággal is rendelkező támadóját, Mateus Manét egyszerre hívták meg a portugál és az angol U18-as válogatottba.

A Portugál Labdarúgó-szövetség október 4-én tette közzé honlapján az U18-as válogatott októberi keretét, melybe meghívták a Wolverhampton támadóját, Mateus Manét is, ugyanakkor egy nappal korábban az angol U18-as csapat is kihirdette névsorát az októberi mérkőzésekre, s ebbe is meghívták Manét, aki egyébként szeptemberben három meccsen is pályára lépett a „háromoroszlánosok” színeiben, Franciaország és Svájc mellett épp Portugália U18-as együttese ellen. Mané ugyanakkor U17-esként még a portugál válogatottba kapott meghívót.

A 17 esztendős, csatárként és jobbszélsőként is bevethető labdarúgó egyébként 2016-ban, azaz 9 évesen igazolt a portugál Barreirensétől az angol Rochdale-hez, ahonnan idén nyáron szerződött a Wolverhamptonhoz, a „farkasoknál” pedig az U18-as gárdában játszik.

Az egyelőre kérdés, Mané melyik nemzeti csapatban szerepel, de az biztos, hogy egyszerre nem tud a Freamundéban készülő portugál és a Marbellában edzőmérkőzéseket vívó angol válogatott rendelkezésére állni, ugyanakkor idén eddig csak az angoloknál lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott az édesanyjától

Foci vb 2026
29 perce

A portugál játékvezetőt kitiltották a kanadai üzletláncból az elmaradt tizenegyes miatt

Foci vb 2026
21 órája

Az egekbe szöktek a jegyárak a portugálok és a horvátok torontói mérkőzésére

Foci vb 2026
2026.06.28. 15:40

Videó: Cristiano Ronaldo nem állt meg az újságíróknak, de röviden reagált a Kolumbia elleni döntetlenre

Foci vb 2026
2026.06.28. 11:20

Videó: hol van Ronaldo? – kérdezik az éneklő kolumbiai szurkolók

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:31

Amerikai pite: Portugália csak magának köszönheti a nehezebb ágat – vb-kibeszélő, 17. nap

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:33

Fabio Cannavaro: Még ha szenvedtek is a játékosaim, megmutatták, mire képesek

Foci vb 2026
2026.06.28. 05:46

Statisztikák: Cristiano Ronaldo utolérte Lothar Matthäust; Afrika tovább zakatol

Foci vb 2026
2026.06.28. 04:58
Ezek is érdekelhetik