Gyász: elhunyt a holland futball legendája, Johan Neeskens

M. B.M. B.
2024.10.07. 16:52
Johan Neeskens (1951–2024) (Fotó: Imago Images)
Elhunyt Johan Neeskens, a holland és európai labdarúgás ikonikus alakja – közölte hivatalos honlapján a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB).

A KNVB közlése szerint a 73 esztendős Neeskens vasárnap hunyt el Algériában, ahol egy nemzetközi edzőtanfolyam (KNVB WorldCoaches) előadója volt.

A rendkívüli teherbírású, mégis technikás és sokoldalú középpályásként ismert Johan Neeskens tagja volt az 1970-es évek holland aranygenerációjának, amelynek (Johan Cruyff mellett) egyik vezéralakja volt. Játékosként megfordult többek között az Ajaxban és a Barcelonában is – az amszterdamiakkal két bajnoki címet, illetve kupagyőzelmet, három BEK-győzelmet ünnepelhetett, továbbá nyert két Európai Szuperkupát és egy Interkontinentális Kupát is. A katalán gigász színeiben egy Király-kupát, valamint egy KEK-et nyert. A holland válogatottal két, egymást követő világbajnokságon (1974, 1978) is ezüstérmes lett, míg az 1976-os Eb-n bronzérmet nyert.

Edzőként Neeskens legtöbbször másodedzőként dolgozott, így több ízben volt Frank Rijkaard vagy épp Guus Hiddink segítője – utolsó klubja a dél-afrikai Mamelodi Sundowns volt, ahonnan 2012-ben távozott.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
6 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
10 órája

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
10 órája

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
Tegnap, 8:25

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
2026.08.12. 21:30

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.12. 16:33

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00