Neymar 371 nap után tért vissza ismét a pályára, nem is akármilyen meccsen – videó

T. Z.T. Z.
2024.10.22. 06:55
Neymar győztes meccsen tért vissza az Al-Hilalba (Fotó: Getty Images)
A brazil válogatott klasszisa, Neymar súlyos sérülését követően ismét pályára lépett klubcsapatában, a szaúdi Al-Hilalban, amely emlékezetes mérkőzésen aratott 5–4-es győzelmet az Al-Ain elleni találkozón hétfőn este.

Mint ismert, az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain korábbi csillaga még tavaly októberben szenvedett elülső keresztszalag-sérülést a brazil válogatott Uruguay elleni világbajnoki-selejtezőjén, s azóta egyáltalán nem lépett pályára. Most – egészen pontosan 371 nap kihagyás után –, az Al-Ain elleni ázsiai Bajnokok Ligája-mérkőzésen ismét a pályán láthatta őt a közönség, méghozzá nem is akármilyen kimenetelű találkozón: klubcsapata, az Al-Hilal a sorozat címvédőjének, az Al-Ainnak az otthonában lépett pályára, és aratott 5–4-es győzelmet.

Neymar a találkozó 77. percében lépett pályára Nasszer Al-Davszari helyére: 

A találkozó egyébként nemcsak a résztvevő csapatok nevei miatt volt méltó a rangadóhoz, hanem az egyéni teljesítmények miatt is: két tripla is született a meccsen, az Al-Ain színeiben Szufiane Rahimi, míg Neymar csapatában Szalem Al-Davszari volt háromszor eredményes.

 

Legfrissebb hírek

Coutinho csatlakozott a Santoshoz

Minden más foci
2026.09.15. 20:15

Mátrixos videóval jelentette be Gabriel Martinellit az Al-Hilal

Minden más foci
2026.09.03. 19:16

Az Al-Hilal bejelentette Ollie Watkins szerződtetését

Minden más foci
2026.08.30. 20:42

Hivatalossá vált Darwin Núnez klubváltása

Minden más foci
2026.08.23. 11:28

Szalah után Benzemával erősíthet a Fradi El-selejtezős ellenfele

Európa-liga
2026.08.20. 11:55

Neymarnak kellett először elhagynia a pályát a brazil bajnokságban a kapus ápolása miatt

Minden más foci
2026.08.17. 20:25

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31

„Majd ha kifut a szerződés” – Neymar decemberben dönt a visszavonulásról

Minden más foci
2026.08.04. 13:38