Női foci: a Tottenham magyar játékosa BL-döntőt szeretne játszani

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.02. 09:27
null
Fotó: instagram.com/annacsiki5
Csiki Anna, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur magyar játékosa a jövőben szeretne feljebb lépni és Bajnokok Ligája-döntőt játszani.

A 40-szeres magyar válogatott futballista, Csiki Anna három és fél hete szerződött a londoni klubhoz, melyhez 2028-ig írt alá. A ferencvárosi nevelésű játékos korábban elárulta, hogy bár svéd együttesével, a Häckennel már szerepelt a BL-ben, mégsem tartja visszalépésnek ezt az igazolást, mivel szakértők szerint az angol a világ legerősebb bajnoksága, és a Tottenhamnek is az a célja, hogy két-három éven belül részt vehessen a legrangosabb nemzetközi sorozatban.

„Svédországba is azért igazoltam, mert azt éreztem, hogy Magyarországon már mindent elértem, amit lehetett: voltam többszörös magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes, még a Ferencváros játékosaként bekerültem a válogatottba. Ezt követően szerettem volna új kihívásokat – árulta el az M1 aktuális csatornának Csiki. – Azért igazoltam Angliába, hogy folytassam ezt a sormintát. Már mondtam többször, az álmom, hogy szeretnék Bajnokok Ligája-döntőben játszani, ehhez továbbra is tartom magam és mindennap ezért küzdök.”

A 24 éves középpályás azt is elárulta, a terveknél eddig sokkal jobban alakulnak a dolgok a Tottenhamnél, és nemrég a vezetőségtől is jó visszajelzéseket kapott, csaknem egy hónap után pedig azért küzd, hogy beverekedje magát a kezdőcsapatba. Az angol klubnál Robert Vilahamn a vezetőedző, akivel korábban Svédországban is együtt dolgozott, így nagyjából tudta, mire számíthat.

Az angol meccsek hangulatáról elmondta, a női találkozókat is nagy érdeklődés övezi, és reméli, hogy november közepén az Arsenal elleni hazai mérkőzésük telt házas lesz, de a csütörtöki Ferencváros–Tottenham Hotspur férfi Európa-liga összecsapásról is beszélt.

„A sorsolást követően nagyon sokan kérdezték tőlem, hogy mit várok a meccstől, és kinek fogok szurkolni. A Spursnek van olyan szurkolói bázisa, amely elkíséri majd a csapatot, és a médiában is sok szó esik a Ferencváros elleni meccsről, úgyhogy mindenki izgatottan várja, de szerintem én vagyok a legizgatottabb” – fogalmazott, majd azt is megjegyezte, hogy az FTC jó védekezéssel és kontrajátékkal meglepetést szerezhet.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

„Nekem kellett ez a fokozatosság” – Csiki Anna az angol élvonalig vezető útjáról

Légiósok
2026.01.31. 10:46

Női labdarúgás: Nürnbergbe szerződött a pécsi tehetség

Légiósok
2026.01.30. 09:27

Autóbalesetet szenvedett a Tottenham két játékosa

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 10:25

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04
Ezek is érdekelhetik