Sneijder: Busquets egy síró kisbaba volt!

T. Z.T. Z.
2024.10.21. 14:47
Wesley Sneijder és Sergio Busquets a 2010-es vb-döntőben, egymás ellen (Fotó: Getty Images)
Wesley Sneijder és Sergio Busquets évekkel korábban számos nagy csatát vívott egymással: előbbi a Real Madrid, az Internazionale és a holland válogatott, utóbbi az FC Barcelona és a spanyol válogatott színeiben. Sneijder a minap a Ziggo Sportnak adott egy villáminterjút, amelyben nagyon negatív képet festett korábbi ellenfeléről.

„Busquets egy rendkívül idegesítő játékos volt – kezdte az interjút korábbi Bajnokok Ligája-győztes, vb-ezüstérmes középpályás. – Amint kapott egy ütést, rögtön sírni kezdett. Egy síró kisbaba volt. Szó szerint minden meccsen veszekedtem vele. Egyszer aztán azt mondtam neki: a nyáron találkozunk Ibizán, és akkor majd újra beszélgetünk...”

Sneijder visszaemlékezett kettőjük egyik legemlékezetesebb párharcára, amelyet a 2009–2010-es idényben rendeztek a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Az első meccsen az Internazionale kétgólos előnyt szerzett, de hátra volt még egy visszavágó a Nou Campban: „2010-ben hazai pályán három-egyre megvertük a Barcelonát, aztán mennünk kellett a Nou Campba, ahol nyolc percnyi játék után Motta megütötte őt. Erre Busquets elkezdett gurulni a földön, miközben a kezén keresztül nézte, hogy Motta megkapja-e a piros lapot. Ezután újra felállt, és a sírós baba már jól volt. Kellemetlen volt ellene játszani” – fogalmazott a holland legenda.

Annak a meccsnek a végén egyébként a holland örülhetett, mert bár Thiago Mottát kiállította a játékvezető, és az FC Barcelona 1–0-ra megnyerte a meccset, nem tudta ledolgozni kétgólos hátrányát, így Sneijderék jutottak a döntőbe, amelyet aztán meg is nyertek a Bayern München ellen.  

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Barcelona vagy Real Madrid? Rodri meghozta a döntést – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 15:50

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Cucurella tartotta a szavát: Luis de la Fuente arcképét tetováltatta magára

Foci vb 2026
2026.07.28. 17:12

Már a 2028-as Eb-győzelem lebeg a világ legjobbjainak szeme előtt

Foci vb 2026
2026.07.28. 10:25