Zuhanórepülés a DAC-nál, a sárga-kék szurkolók a Zsolnának tapsoltak

D. T.D. T.
2024.10.07. 13:12
null
Fotó: dac1904.sk
Vasárnap újabb nagy csalódás érte a felvidékieket, amikor a Zsolna lefocizta a hazaiakat és ez sima, háromgólos győzelmet ért a Mol Arénában – a dunaszerdahelyi stadion 2016-os megnyitása óta először győztek itt a zsolnaiak.

A Niké liga jelenlegi listavezetője nagyon gyorsan eldöntötte a 10. forduló slágermeccsét: az első félidő első felében negyedóra alatt két gólt szerzett. A hazaiak nem voltak képesek érdemi válaszra, ami persze nehéz, ha egy csapat a mérkőzésen csak 1 (!) kapura tartó lövésig jut. A fogyófélben levő dunaszerdahelyi drukkerek tapssal jutalmazták a vendégeket, akik  a győzelemmel – és a Slovan döntetlenjével – átvették a vezetést a tabellán. 

„Két lépéssel előttünk van a zsolnai csapat” – mondta Xisco Munoz, a Dunaszerdahely edzője.

Legutóbb ilyen nagy különbségű vereséget saját közönsége előtt a Dunaszerdahely három évvel ezelőtt szenvedett el – akkor a Nagyszombat (a jelenlegi DAC sportigazgató Martin Skrtellel a pályán) 3–0-ra győzött a Mol Arénában.

„Sajnos, nagyon rossz nap volt. Tudtuk, hogy egy sokat futó csapat lesz az ellenfelünk, de úgy tűnik, ők jobban készültek ránk, mint mi rájuk. A játékban mindig egy lépéssel elcsúsztunk, egy lépéssel hátrébb voltunk. Ők mindig előttünk voltak és ez döntött. Jól jön a csapatnak a kéthetes szünet” – mondta a Nemzeti Sportnak a magyar U21-es válogatottba a múlt héten meghívót kapó Csinger Márk, aki hosszabb idő után kapott ismét lehetőséget a kezdőcsapatban.

A DAC legutóbbi öt hazai tétmeccséből csak egyet nyert meg, még augusztusban az újonc Komárom ellen győzött 2–0-ra, azóta három meccsen csak egy pontot szerzett. Az utolsó kettőn, a Nagyszombat és Zsolna ellen nem szerzett gólt a csapat, ráadásul mindössze két gólhelyzetet alakított ki. Ennek megfelelően fogy is a nézősereg a dunaszerdahelyi stadionban. Míg tavaly az októberi válogatott szünetig átlagban 6597-en látogattak ki a dunaszerdahelyi stadionba, idén csupán 5461-en.

A bajnoki dobogóról a DAC a hétvégi vereségével már lecsúszott, s kilenc forduló után a második Slovan Bratislava mögött nyolc, az éllovas Zsolna mögött kilenc pont a hátránya.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30

Ezek az együttesek várnak a magyar csapatokra a nemzetközi porondon – minden egy helyen a folytatásról

Európa-liga
2026.07.30. 22:46

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
2026.07.22. 17:56

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
2026.07.22. 11:53

Felkészülés: a DAC legyőzte a Bolton Wandererst

Minden más foci
2026.07.17. 20:34