A turisták nagy örömére felújíthatják Luka Modric gyermekkori házát

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.12.18. 19:08
Ebben a házban élt hatéves koráig Luka Modric (Fotó: AFP)
Felújíthatják azt a horvátországi házat, ahol a Real Madrid világbajnoki ezüst- és bronzérmes labdarúgója, Luka Modric gyermekkori éveinek jó részét töltötte.

Tavaly három kínai turista látogatott el Luka Modric gyermekkori házához, s azt hitték, egy múzeumot találnak majd a Velebit-hegység lábánál, ehelyett egy romos épületre leltek a Majstorska út mentén. A történetet felkapta a közösségi média, ezt követően merült fel, hogy felújíthatják a délszláv háború által megtépázott házat – írja a HRT.

A 39 éves középpályás Zadarban született, de élete első hat évében a Zaton Obrovacki faluhoz tartozó Modrici nevű kis községben élt családjával nagyapja kőházában, aki útkarbantartóként dolgozott. 1991 decemberében, a délszláv háború elején Modric nagyapját csetnikek kivégezték a ház előtt, a család többi tagja pedig elmenekült Zadarba.

Az említett házat a szerbek később felgyújtották, így elég rossz állapotban maradt fenn, ennek ellenére szinte zarándokhellyé vált, rengeteg futballrajongó keresi fel, főleg a nyári hónapokban. Mivel ez a környék legnagyobb kulturális nevezetessége, felmerült, hogy felújítják és helyreállítják az egyébként állami tulajdonú épületet. A tervek szerint a házat ismeretterjesztő központtá alakítják, ahol többek között Modric életével kapcsolatos tartalmakat mutathatnak be.

Minden más foci
2019.01.23. 10:20

Nagyapja vére – gyermekkori tragédia súlyát cipeli az aranylabdás

Modric-sorozat, 1. rész: a horvát vb-ezüstérmes és családja menekülni kényszerült szülőfalujából a délszláv háború idején.

 

 

Legfrissebb hírek

Zlatko Dalic: Ha mi Anglia lennénk, nem adták volna meg Ghána gólját

Foci vb 2026
2026.06.28. 03:04

Modric, mint a jó bor: Ghána ellen a mezőny legaktívabb tagja volt – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.28. 03:02

Az L-csoportban is befejeződtek a küzdelmek, Anglia, Horvátország és Ghána is továbbjutott

Foci vb 2026
2026.06.28. 01:05

Horvátország Ghána legyőzésével csoportmásodikként jutott tovább

Foci vb 2026
2026.06.28. 01:00

Sucic gólja után még egyenlített Ghána, Vlasic fejesére már nem jött válasz – videó

Foci vb 2026
2026.06.28. 00:11

Horvátország vezet Ghána ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:37

Megvannak a panamai–angol és a horvát–ghánai meccs kezdőcsapatai

Foci vb 2026
2026.06.27. 22:03

Kane, Saka és Rashford is kezd az angoloknál Panama ellen – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.27. 21:56
Ezek is érdekelhetik