Haratint bejelentette új csapata, nem sorozzák be a hadseregbe

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.01.18. 10:35
Ihor Haratin (balra) szerződtetését bejelentette új klubja (Fotó: instagram.com/veres.club/)
A korábban a Ferencvárosban, tavaly pedig a DAC-ban is megforduló Ihor Haratinnal kapcsolatban decemberben jelent meg a hír, hogy besorozhatják az ukrán hadseregbe, amiért a Kolosz Kovalinka a második csapatához irányította, de most rendeződött az ügye – pénteken az NK Veres Rivne szerződtette.

 

Decemberben már írtunk róla, hogy Ihor Haratint letartóztatták az ukrán hatóságok, és besorozhatják katonának, mert az ősszel a Kolosz Kovalinka – amely a nyáron a DAC-tól szerződtette –  a második csapatához irányította, így pedig már nem mentesül a kötelező katonai szolgálat alól.

Minden más foci
2024.12.16. 13:42

Letartóztatták a Ferencváros négyszeres bajnokát, besorozhatják a hadseregbe

Jelenleg hazájában játszik, de csak a Kolosz Kovalinka második csapatánál.

 

Pénteken azonban az ukrán élvonalban 9. helyen álló Veres Rivne bejelentette, két és fél évre szóló szerződést kötött a 29 éves középpályással, aki 2019 és 2021 között a Ferencvárosban is futballozott.

Ez pedig azt is jelenti, folytatódhat Haratin profi karrierje, nem sorozzák be az ukrán hadseregbe.

 

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
15 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik