A visszatérő Neymar nagy ünneplésben részesült, de az ellenfél mutatta be a szamárfüles gólörömöt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.02.06. 11:14
Neymar a szerdai mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint csütörtökre virradóra Neymar lejátszotta a hazaigazolása utáni első mérkőzését a Santosban: a nevelőegyesületébe tizenkét év után visszatérő brazil labdarúgó csapata 1–1-et játszott a Botafogóval a paulista bajnokságban.

A visszatérés Neymar 33. születésnapján történt, és alakulhatott volna fényesebben is. A klasszis hatalmas ünneplésben részesült, amikor a második félidő elején, 1–0-s vezetésnél pályára lépett, megkapta a csapatkapitányi karszalagot is – aztán egy percen belül ágyékon találták a labdával… 

Ha ő nem is ünnepelhetett a megszokott szamárfüles gólörömével, megtette azt az egyenlítő gólt befejelő Botafogo-játékos, Alexandre Jesus…

Neymar igyekezett kiszolgálni a rajongókat, felvillantott ezt-azt a tudásából, kiállították róla Wallisont, de a játékán érződött az elmúlt évek rengeteg kihagyása. 

Ezzel együtt az ellenfél futballistái számára is vonzó, egyben kihagyhatatlan lehetőség volt a közös fotó a lefújás után.

„Annyira szeretem a Santost, hogy le sem tudom írni az érzést, amely a pályára lépéskor eltöltött – mondta Neymar a mérkőzés után. – Tudtam, hogy nagy csata lesz, mert a Botafogo keményen védekező csapat. Ráadásul talált egy gólt is. Úgy érzem, egyelőre türelmesnek kell lennem, rám fér némi edzésmunka.”

A Santos két győzelemmel és két döntetlennel, valamint három vereséggel áll, a Botafogo egyelőre nyeretlen (négy döntetlen, három vereség).

A TELJES ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

 

Legfrissebb hírek

Kicsi, ami nincs – 60 éves az 1994-es világbajnokság hőse, Romário

Népsport
2026.01.29. 12:38

Kezet rázhat magával – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 06:36

A brazil válogatott a franciákkal és a horvátokkal is játszik a vb előtt

Minden más foci
2026.01.08. 21:41

Portugál csapatot vett Daniel Alves – hivatalos

Minden más foci
2026.01.02. 14:15

Nyolcvanéves lett Roberto Rivellino, a brazil aranykor lelke

Népsport
2026.01.01. 12:32

Fél évvel a világbajnokság előtt eldőlt Neymar jövője

Minden más foci
2026.01.01. 08:53

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
2025.12.23. 15:56

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
2025.12.23. 11:05
Ezek is érdekelhetik