Marcelo befejezte a pályafutását – hivatalos

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.02.06. 12:55
Marcelo visszavonult (Fotó: Getty Images)
A közösségi médiában jelentette be visszavonulását Marcelo, a Real Madrid és a brazil labdarúgó-válogatott egykori kiválósága.

Marcelo csütörtökön a közösségi médiában közzétett videóban jelentette be, hogy befejezi labdarúgó-pályafutását.

A 36 éves egykori balhátvéd pályafutása legszebb éveit a Real Madridban töltötte, 2007 és 2022 között erősítette a spanyol együttest.

Marcelo a Reallal ötször nyerte meg a Bajnokok Ligáját, emellett hatszoros spanyol bajnok volt, az európai Szuperkupát háromszor, a klubvilágbajnokságot négyszer hódította el.

A Fluminensével 2023-ban Libertadores-kupát nyert, a brazil válogatottal Konföderációs Kupa-győztes volt, valamint részt vett a 2014-es és a 2018-as világbajnokságon is. A brazil A-válogatottban 58 mérkőzésen játszott.

Marcelo 2024 novemberében jelentette be, hogy távozik a Fluminensétől, amely mint kiderült, pályafutása utolsó csapata volt.

 

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
1 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
2026.09.23. 12:57

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29