Hiába vezetett a Kassa, a két tizenegyest rúgó Slovan győzött

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Kassa
2025.03.09. 18:16
A Slovan fordulatos meccsen verte a Kassát (Fotó: FC Kassa)
Vereséggel kezdte a Niké Liga rájátszását az FC Kassa. A magyar többségű klub vezetett a Slovan ellen, azonban a pozsonyiak két tizenegyest is kaptak, és 3–2-re győztek.

A közel hétezer néző remek meccset látott. Az elmúlt hetekben győzelmek nélkül maradt éllovas Slovan kezdett jobban, azonban a vezetést a hazaiak szerezték meg. Michal Fasko átadása után Galymzhan Kenzhbek talált a vendégek kapujába. A 40. percben Róbert Mak lövése eltalálta Michal Fasko kezét és a játékvezető büntetőt ítélt a vendégeknek, melyet Tigran Barseghyan értékesített. Még a szünet előtt átvette a vezetést a Slovan, amikor Kenan Bajrics közelről fejelt a kapuba. Az újrakezdés után Roman Cerepkai került gyanús körülmények között a földre, azonban a játékvezető továbbot intett.

Az 50. percben már a fehér pontra mutatott Peter Kralovic bíró. ,,Természetesen” ismét a Slovan végezhetett el büntetőt, melyet Barseghyan ismét biztosan értékesített. A kassaiak nem adták fel, egy óra játék után Karlo Miljanic szépített. Mentek előre a hazaiak, a Slovan gyors ellentámadásokat vezetett. Újabb gól azonban nem született, így maradt a 3–2-es vendéggyőzelem.

Szerdán ismét találkozik a két csapat. Mégpedig a Szlovák Kupa negyeddöntőjében.

NIKÉ LIGA
FC Kassa–Slovan 2–3
Kassa: Bokros Szilárd a 79. percig játszott.

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Fél tucat gólt szerzett a DAC, és fellépett az első helyre

Minden más foci
2026.08.30. 19:47

Niké Liga: ötgólos dunaszerdahelyi győzelem

Minden más foci
2026.08.22. 23:03

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
2026.08.16. 21:25

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
2026.08.16. 17:18

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
2026.08.15. 20:53