Beperelheti a Netflixet a Valencia

Németh LőrincNémeth Lőrinc
2025.05.19. 18:50
null
Vinícius a Valencia ellen 2024-ben (Fotó: Getty Images)
A Netflix a napokban bemutatott egy dokumentumfilmet a Real Madrid labdarúgójáról, Vinícius Júniorról. A Táncolj, Vini! címet viselő filmben a brazil sztár többek között a 2023-ban, a Mestalla Stadionban történt esetről is beszél, amikor a Valencia CF szurkolói rasszista megjegyzésekkel illették. A Valencia szerint a Netflix elferdíti az eseményeket, ezért jogi lépéseket is fontolgatnak.

Az amerikai streamingszolgáltató dokumentumfilmje Vinícius Júnior felemelkedését és eddigi pályafutását mutatja be. A brazil szélső számos alkalommal szólalt már fel a rasszizmus ellen, mivel gyakran kerül a szurkolók célkeresztjébe provokatív játékstílusa és kimagasló tehetsége miatt.

A film megemlíti a 2022–2023-as idényben lejátszott Valencia elleni mérkőzést is, amely után a 22 éves játékos ismét felszólalt az őt ért diszkrimináció miatt. Az eset nemzetközi visszhangot váltott ki, többek között Rio Ferdinand is kiállt mellette. A Valencia ezt követően belső vizsgálatot indított, és három szurkolót azonosítottak be, akik rasszista bekiabálásaik miatt nyolc hónapos börtönbüntetést kaptak, mivel a bíróság ezeket gyűlöletbeszédnek minősítette.

A Valencia szerint a dokumentumfilm szándékosan rossz színben tünteti fel a szurkolókat, és a bekiabálásokat is félrefordították. A filmben egy TikTokra feltöltött videót feliratoztak, amelyben a klub állítása szerint a szurkolók a „tonto-tonto” („idióta-idióta”) rigmust skandálják, míg a felirat szerint a „mono-mono” („majom-majom”) hangzik el. A Valencia hivatalos X-oldalán hangsúlyozta, hogy nem tűrik el a szurkolóikat érő becsmérlést és igazságtalanságot, ezért levelet írtak a film készítőinek, melyben a jelenet módosítását követelik. „A Valencia CF fenntartja a jogot jogi lépések megtételére az említett helyzettel kapcsolatban” – tették hozzá.

 

 

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 13:09

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12