„Ez valami elképzelhetetlen” – Diószegi László a Sepsi élvonalbeli búcsúja után

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2025.05.18. 20:17
null
Kiesett a Sepsi OSK (Fotó: Máté Bence)
Ami két hónappal ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt, vasárnap este bekövetkezett: a román labdarúgó-élvonal alapszakaszát hetedik helyen záró Sepsi OSK a rájátszásban mindössze öt pontot szerzett, és utolsó előttiként végezve nyolc év után kiesett a Superligából. Egy másik székelyföldi, magyar identitású csapat, a Csíkszereda eközben feljutott az első osztályba.

 

Diószegi László, a Sepsi klubelnöke a lefújás után nehezen találta a szavakat az újságírók gyűrűjében. „Ez valami elképzelhetetlen. Elsősorban a Sloboziának szeretnék gratulálni, jobban akarták a győzelmet. Nem tudom, mi történt a mi játékosainkkal. Én elszántságot szeretnék látni, hogy harcolnak a fiúk. De ma nem láttam elszántságot! A mérkőzés előtt mindent megígértem nekik az öltözőben, de megbocsáthatatlan hibákat követtek el Niczuly kapussal az élen. Azt hiszem, a második kapott gól az ő hibája volt” – nyilatkozta a szemlátomást csalódott Diószegi.

A szentgyörgyi sportvezető szerint azonban a kiesés nem jelenti a szentgyörgyi futballprojekt végét: két-három nap múlva már belevágnak a csapat átépítésébe, hogy minél rövidebb időt töltsenek a másodosztályban. „Nem szokásunk feladni! Biztos vagyok benne, hogy sok mindenen változtatunk majd, a nulláról kell újjáépíteni a csapatot. Meg kell találnunk, mi volt a gond. A legnagyobb felelősség az enyém, mert beleegyeztem bizonyos játékosok érkezésébe. Olyan játékosok többé nem lehetnek nálunk, akik nem érdemlik meg” – vázolta a jövőképet Diószegi, külön bocsánatot kérve a Clinceni-ben rendezett találkozóra leutazó 4-500 székelyföldi szurkolótól.

A Sepsi kispadjára az utolsó három mérkőzésre beugró László Csaba szerint csapata nem bírta el a nyomást, és ez vezetett a vereséghez. „Ebben a szezonban én vagyok a csapat negyedik edzője, és amióta itt vagyunk, kizárólag élet-halál meccseink voltak. Megvolt az esélyünk, hogy berúgjuk a második gólt, voltak helyzeteink. Sokkal koncentráltabbnak kellett volna lennünk. Úgy vélem, mindenki hibás, nem csupán Niczuly” – mondta a mérkőzés után László, aki úgy érzi, mindent lehetségeset megtett ebben a rövid időszakban a Sepsi sikeréért.

Minden más foci
2025.05.18. 17:01

Kikapott a Sepsi, és búcsúzott az élvonaltól

A sepsiszentgyörgyiek 2017-ben jutottak fel az első osztályba, azóta egyhuzamban ez volt a nyolcadik idényük a legmagasabb osztályban.

ROMÁN SUPERLIGA
OSZTÁLYOZÓS CSOPORT, 9. FORDULÓ
UNIREA SLOBOZIA–SEPSI OSK 2–1 (1–0)
Clinceni, Clinceni Aréna, 3500 néző. Vezette: Coltescu
SLOBOZIA: Krell – Dorobantu, Blazek, Poszpelov, Serbanica – Perianu (Lupu, 81.), Ahmatov – Afalna, Purece (Arabuli, 64.), Aganovic – Vojtus (Coada, 81.). Vezetőedző: Adrian Mihalcea
SEPSI: Niczuly – Otelita (Oroian, 69.), Ninaj, Simic, Dumitrescu – Mino, Sigér D. (Mailat, a szünetben) – Oberlin, Matei (Skorup, 87.), Neskovics (El Sawy, 61.) – M. Coman (Do. Babunszki, a szünetben). Vezetőedző: László Csaba
Gólszerző: Poszpelov (15., 75.), ill. El Sawy (68.)

Legfrissebb hírek

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
2026.08.10. 22:51

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Nem bírt az FCSB-vel a Csíkszereda; nyert első hazai meccsén a Sepsi

Minden más foci
2026.07.26. 21:40

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
2026.07.22. 17:39

Románia: pont és gól nélkül kezdték az idényt a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.07.20. 23:05

Diószegi László: Egyedül kevés vagyok ahhoz, hogy a Sepsit az élvonalban tartsam

Minden más foci
2026.07.16. 18:16

Románia: a Sepsihez szerződött a korábbi fehérvári szélső

Minden más foci
2026.07.06. 18:15