Intenzív osztályon kezelik a brazil válogatottal világbajnok védőt

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.05.18. 13:20
null
Lúcio (Fotó: Getty Images)
A brazil sajtó beszámolói szerint pénteken került egy magánkórházba a brazil válogatottal a 2002-es világbajnokságot megnyerő korábbi kiváló védő, Lúcio, miután egy háztartási balesetben súlyos égési sérüléseket szenvedett.

 

Háztartási balesetben súlyos égési sérüléseket szenvedett Lucimar Ferreira da Silva, azaz Lúcio, a 47 éves korábbi brazil válogatott labdarúgó, a 2002-es vb-n aranyérmes brazil válogatott tagja.

A 47 éves Lúcio, aki pályafutása során Európában többek között a Bayer Leverkusenben, a Bayern Münchenben és az Internazionaléban is szerepelt, folyamatos megfigyelés alatt áll az intenzív osztályon, miután a balesetben elsősorban másodfokú égési sérüléseket szenvedett, s testének 18 százaléka megégett.

Az O Globo című lap a korábbi labdarúgó barátnőjétől megtudta, a baleset akkor történt, amikor felrobbant otthonukban a környezetbarát kandallójuk. Az is a lap beszámolójából derül ki, hogy Lúcio folyamatosan eszméleténél volt, állapota súlyos, de stabil.

Lúció 2000 és 2011 között 105 alkalommal lépett pályára a brazil válogatottban, 2002-ben világbajnoki címet ünnepelhetett, míg klubszinten a Bayernnel háromszor lett német bajnok, az Interrel egyszer olasz bajnoki címet szerzett, s utóbbi csapattal 2010-ben Bajnokok Ligáját nyert.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Két lábbal ráállt a labdára, a Depay-szabály értelmében meg is büntették – videó

Minden más foci
2026.01.27. 12:45

Már nincs ágyhoz kötve Michael Schumacher – sajtóhír

F1
2026.01.27. 11:07

Síeléskor érdemes észben tartani a lavinaveszélyt

Csupasport
2026.01.20. 16:57

Kiengedték a kórházból Anthony Joshuát

Ökölvívás
2026.01.01. 19:19

Komplikációkkal terhelt szívműtéten esett át Roberto Carlos

Minden más foci
2025.12.31. 14:22

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Ilyet még nem látott: nyomkövetővel a lábán lépett pályára a börtönből szabadult brazil futballista

Minden más foci
2025.12.02. 16:06
Ezek is érdekelhetik