Öt kiló hal vagy öt kiló rénszarvas? Így is jegyhez lehet jutni egy El-elődöntőre

Németh LőrincNémeth Lőrinc
Vágólapra másolva!
2025.05.07. 16:24
null
A szurkolók mindent megtesznek, hogy láthassák csapatukat (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Európa-liga történelmében először veszt rész norvég csapat az elődöntőben, így a várakozás hatalmas a hazai visszavágó előtt. A Bodö/Glimt a Tottenham Hotspur ellen az első mérkőzésen 3–1-es vereséget szenvedett idegenben, de csütörtök este lehetősége nyílik visszavágni. A szurkolók ennek súlyát érzékelve mindent megtesznek, hogy jegyhez jussanak.

 

Egy helyi szurkoló, Torbjörn Eide eleinte nem jutott jegyhez a Tottenham elleni hazai visszavágóra, ám ennek ellenére nem adta fel a reményt, és úgy gondolta, hogy ha pénzzel nem is, de öt kilogramm szárított hallal képes lesz megoldást találni erre a helyzetre. Szerencséjére emberére akadt Öystein Aanes személyében, akinek volt egy szabad belépője, mivel a testvére nem tudta megoldani, hogy eljusson a mérkőzésre. 

Ennek a hírnek hallatán Nils Erik Oskal öt kilogramm rénszarvashúst ajánlott fel cserébe egy tikettért az esti meccsre. „Rövidesen el is vitték” – nyilatkozta a rajongó az NRK-nak. 

A szárított hal (boknafisk) piaci értéke 2500 norvég korona, ami nagyjából 86 ezer forint, míg a rénszarvas 1000 koronát ért, ami 34 ezer forintnak felel meg. 

Az említett rajongók kreativitásuknak (és feláldozhatónak vélt 5-5 kiló húsuknak) köszönhetően megszerezték jegyeiket, de további 50 000 szurkoló áll sorba 480 helyért. 

 

Legfrissebb hírek

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
2025.09.08. 11:04

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

A Tottenham bejelentette Xavi Simons érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.29. 18:25

Bodö/Glimt, Kajrat, Pafosz, Qarabag – hogy kerültek a BL-be? Mutatjuk!

Bajnokok Ligája
2025.08.29. 09:20

A Bodö/Glimt könnyedén, a Pafosz nagy csatában lett BL-főtáblás

Bajnokok Ligája
2025.08.26. 23:10

Ez még mindig nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
2025.08.23. 15:32

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05
Ezek is érdekelhetik