Tizenegyesekkel kapott ki a Kassa

D. T.D. T.
2025.05.20. 23:03
null
A szlovák Niké Liga rájátszásának elődöntőjében a Kassa már két góllal vezetett, de a Zólyombrézó egyenlített. Döntés hosszabbításban nem született, ezért tizenegyesrúgásokra került sor, és ebben a Zólyombrézó volt a sikeresebb, így eldőlt, hogy pénteken a vasgyári csapat lesz a DAC ellenfele a MOL Arénában.

 

A Kassa, a 2857 helyszíni néző nagy örömére a az első negyedóra végén két perc alatt két gólt szerzett – Michal Fasko után Ioannis Niarchos talált be, így a 16. percben már 2-0-át mutatott az eredményjelző. A vendégek azonban nem adták fel, a 33. percben Alasan Yirajang szépített, sőt, az egyenlítés sem volt messze, amikor a szünet előtt Daniel Smékal lövése után a felső lécet találta el.

A második félidőben ismét esett gól negyedóra játék után: Peter Kovácik egyenlített. A rendes játékidő ráadás perceinek végén a csereként a 62. percben pályára küldött Bokros Szilárd mehet volna a mennybe, de a Diósgyőrből érkezett játékos gólját a videóbíró érvénytelenítette.

A kétszer 15 perces hosszabbításban gól már nem esett, a vendégek ráadásul a vége előtt percekkel kapust cseréltek: Adam Danko helyett a fiatal Matej Jurecka jött be a tizenegyesekre. A húzás pedig bejött, mert nyolc értékesített tizenegyes után a kassai Miroslav Sovic elhibázta, Ondrej Deml viszont értékesítette a maga lövését, amivel utóbbi a rájátszás döntőjébe juttatta a Zólyombrézót, amely így készülhet a DAC elleni pénteki fináléra a Mol Arénában. A tét pedig a Kl-szereplés kiharcolása lesz.

NIKÉ LIGA
RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ
Kassa–Zólyombrézó 2–2 – 11-esekkel 4–5
Kassa: Bokros Szilárd a 62. percben állt be csereként

Minden más foci
2025.05.20. 21:45

Legyőzte a Nagymihályt, egy lépésre az európai kupaindulástól a DAC

A vendégek vezettek, de fordított Branislav Fodrek csapata.

 

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kassai győzelem a Komárom elleni „magyar” rangadón

Minden más foci
2026.05.10. 19:48

Niké Liga: kassai vereség Szakolcán

Minden más foci
2026.05.05. 21:26

Szánthó Regő: Remek érzés kupagyőztesnek lenni!

Minden más foci
2026.05.02. 13:32

Trófeával koronázhatja meg tavaszát a Kassa

Minden más foci
2026.05.01. 08:38

Kovács Mátyás gólt szerzett a Kassában

Minden más foci
2026.04.25. 20:47

Történelmi sikert ért el az FC Kassa – interjú a klubigazgatóval

Minden más foci
2026.04.16. 15:42

A Kassa bejutott a Szlovák Kupa döntőjébe

Minden más foci
2026.04.15. 21:38

Tovább száguld a Kassa, bajban a Komárom

Minden más foci
2026.04.12. 18:36
Ezek is érdekelhetik