A „Szabók” gálája Ciprus ellen

B. O. B.B. O. B.
2025.06.04. 15:00
null
Fotó: Facebook/Socca Hungary
A múlt héten magyar ezüstéremmel zárult a minifutball-vb, ezúttal pedig a másik 5+1-es szakág, a socca Európa-bajnokság kezdődött el Moldovában.

 

A magyar soccaválogatott szerdán kezdte meg szereplését az Eb-n, mégpedig Ciprus ellen, amely 12 hellyel áll mögötte, azaz 27. a világranglistán. A mieink örülhettek egy kicsit már a meccs előtt is, hiszen a csoport másik két tagja, a címvédő Kazahsztán és Litvánia döntetlent játszott egymással, így győzelemmel rögtön lépéselőnybe lehetett kerülni. 

A magyar csapat – Szacskó (Iváncsik) – Nagy R., Huszty, Szabó M., Tolnay, Sóron. Csere: Petrics, Szpirulisz, Dutkai, Szabó D., Szabó B., Bartucz – rendkívül hatékonyan kezdte az összecsapást, lényegében tíz perc alatt tetemes előnyt dolgozott ki magának, pedig mezőnyben nem voltak sokkal rosszabbak a ciprusiak. Csak éppen a kapu előtt a 3. percben először Tolnay Rokkó volt kíméletlen egy 10 méteres bombával, aztán Szacskó László kirúgását vette le mellel Szabó Bence, és a kapust kicselezve lőtt a hálóba. Nem sokkal később öccse, Szabó Donát forgolódott a büntetőterületen belül, és végül megtalálta a rést, ahol a hálóba tudta küldeni a labdát. Roni Ribeiro da Silva játékosai remekül védekeztek, Szacskónak távoli lövéseket kellett csak védenie. 

A fordulás után is stabil volt a magyar válogatott, a félidő második felében pedig el is döntötte az összecsapást. A harmadik Szabó, a névrokon Marcell irtózatos rakétával pókhálózta ki a jobb felsőt, majd Szabó Donát lopta el a labdát a kimerészkedő kapustól, és az üres kapuba lőtt. 

A mieink rendkívül magabiztosan kezdtek, folytatás csütörtökön, 14 órától Litvánia ellen. 

SOCCA EB, Chisinau
B-csoport. 1. forduló: Magyarország–Ciprus 5–0 (3–0). G. Szabó D. (2), Tolnay, Szabó B., Szabó M.

A másik mérkőzésen: Kazahsztán–Litvánia 1–1. 

 

Legfrissebb hírek

Alulmaradt a kazahokkal szemben, nem jutott be a nyolc közé a magyar válogatott a socca-vb-n

Magyar válogatott
2026.09.04. 21:20

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
2026.09.03. 23:32

Socca-vb: angol–magyar lesz a nyolcaddöntőért

Minden más foci
2026.09.02. 22:34

Socca-vb: a továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.08.31. 16:12

Socca-vb: a magyar válogatott könnyed győzelemmel nyitott Nigéria ellen

Minden más foci
2026.08.29. 11:32

Socca-vb: összeállt a magyar válogatott kerete, csoportelsőségre hajtanak Essenben

Magyar válogatott
2026.08.24. 19:27

Huszty Dániel irányítja a magyar válogatottat a socca-világbajnokságon

Magyar válogatott
2026.08.04. 22:35

Megvannak az ellenfelek: kisorsolták a magyar válogatott programját minden idők legnagyobb socca-világbajnokságára

Minden más foci
2026.07.17. 16:55