A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Vágólapra másolva!
2025.07.31. 21:30
Mario Balotelli a Murcia játékosa lehet (Fotó: Getty Images)
Javában pörögnek az események az európai kupaporondon, szép sorban indulnak az őszi-tavaszi rendszerű bajnokságok, elindult az NB I is, azonban a nyári futballhírek jelentős részét továbbra is az átigazolási információk, transzferpletykák teszik ki. A legfrissebb fejleményekről csütörtökön is beszámoltunk élő hírfolyamunkban, majd este összefoglaltuk őket.

A LEGFONTOSABB CSÜTÖRTÖKI FEJLEMÉNYEK

A Galatasaray hivatalosan is bejelentette, hogy Victor Osimhen megérkezett a klubhoz. A nigériai válogatott csatár – utalva a szaúdi Al-Hilal megkeresésére – a következőt mondta az őt ünneplő szurkolóknak: „Nincs az a pénzösszeg, amely nagyobb lenne a Galata iránt érzett szeretetemnél.”

A korábbi híreknek megfelelően a Ferencváros és a Raków Czestochowa bejelentette, hogy Baráth Pétert kivásárolta szerződéséből a lengyel klub.

Továbbra sem lehet teljes biztonsággal kijelenteni, hogy Alexander Isak a következő idényben hol folytatja pályafutását. A Newcastle United svéd válogatott labdarúgója jelenleg korábbi klubjánál, a Real Sociedadnál egyedül edzve várja a fejleményeket.

Az M4 Sport híre szerint a Ferencváros labdarúgócsapata kölcsönvenné korábbi játékosát, a 20 éves, U21-es válogatott támadót, Lisztes Krisztiánt, aki tavaly nyáron igazolt az FTC-től Frankfurtba.


A nap második felében több hivatalos bejelentésre is sor került, a Real Madridtól távozó Jacobo Ramónt a Como, míg az Európába (egyéves szaúdi intermezzo után) visszatérő Pierre-Emerick Aubameyangot a Marseille jelentette be. S ha már Como: az olaszok brazil szélsője, Gabriel Strefezza az Olympiakosz játékosa lett, míg a Benfica a csatársorban erősített Franjo Ivanovic megvételével.

Szinte biztosan a Tottenham játékosa lesz Joao Palhinha, a Bayern Münchenben kevés játékpercet kapó portugál játékost kölcsönszerződés keretein belül szereznék meg a „sarkantyúsok”. Mindeközben a hét elitligás bajnoki címmel büszkélkedő Juan Cuadrado a Pisa, míg a futball helyett a botrányai miatt hírhedté váló Mario Balotelli a spanyol harmadik vonaban szereplő Real Murciánál köthet ki.

A Chelsea várhatóan a Sunderlandnek adja kölcsön a korábban a Barcától megszerzett Marc Guiut, a Wolverhampton a norvég válogatott David Möller Wolfével erősíthet, míg a Bournemouth Dean Huijsen után Ilija Zabarnijt is elveszítheti – az ukrán bekk hamarosan aláírhat a Paris Saint-Germainnel.

A hazai piacon csendes volt a csütörtök este, de egy friss információ így is akadt: értesüléseink szerint a Kl-ben továbbjutó ETO FC Győr hamarosan megszerezheti a DAC magyar védőjét, Csinger Márkot.

A LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEK, BEJELENTÉSEK ÉS PLETYKÁK, PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik