A Real Madrid csütörtökön bemutatja argentin csodagyerekét – szerdai transzferhíradó

Vágólapra másolva!
2025.08.13. 22:30
null
Franco Mastantuono (Fotó: Getty Images)
Javában pörögnek az események az európai kupaporondon, szép sorban indulnak az őszi-tavaszi rendszerű bajnokságok, az NB I-ben már a harmadik fordulón is túl vagyunk, azonban a nyári futballhírek jó része továbbra is az átigazolási információkra, transzferpletykákra összpontosít. A piac monitorozását szerdán is folytattuk, lássuk a napi történéseket!

A LEGFONTOSABB CSÜTÖRTÖKI TÖRTÉNÉSEK

A megbízható francia lap, a L'Équipe úgy tudja, hogy Gianluigi Donnarumma megegyezett a Manchester Cityvel, ám a klubhoz közel álló Simon Bajkowski szerint továbbra is Ederson Moraes megtartása a prioritás, aki viszont nyitott a Galatasaray felé.

Florian Plettenberg úgy tudja, a Liverpool teljes szóbeli megállapodásra jutott Giovanni Leonival. A 18 éves középhátvéd csatlakozni szeretne a „vörösökhöz”, akik a Parmával előrehaladott tárgyalásokat folytatnak.

Az RB Leipzig megállapodott Romulo megszerzéséről a Göztepétől. 20 millió eurós transzferdíj, 5 millió euró bónusz, valamint továbbértékesítési záradék is szerepel az üzletben. A lipcseiek új csatára ezzel megvan Benjamin Sesko helyett.

A nyár folyamán többször is felmerült Cristian Romero Atlético Madridhoz való csatlakozása, ám a világbajnok középhátvéd most megkapta a Tottenham Hotspur csapatkapitányi karszalagját.

Két meghatározó középhátvédjét is elvesztette idén nyáron a Bournemouth Dean Huijsen és Ilija Zabarnij személyében. A „cseresznyések” most pótlásról számoltak be, Bafodé Diakité érkezett a Lille-től, amely bónuszokkal együtt 40 millió eurót kap a 24 éves védő játékjogáért.

Már a délutáni történésekhez kapcsolódott a Real Madrid bejelentése, miszerint a klub csütörtökön 13 órától hivatalosan is bemutatja az új szerzemény Franco Mastantounót. Eközben angol sajtóhírek szerint az Aston Villa ismét elkezdett érdeklődni Marco Asensio iránt, aki előző idény második felében kölcsönben már szerepelt az együttesben.

Marcus Rashford egy podcastadásban beszélt a Manchester United helyzetéről, és a klub által az elmúlt években képviselt filozófiájáról, a spanyol La Liga újonca, a Real Oviedo pedig hetedik nyári szerzeményét is bejelentette.

A spanyol piachoz köthető hír volt még, hogy a másik újonc, a Levante eddig csak három játékosát tudta regisztrálni a következő idényre, a klubnál azonban a legkevésbé sem aggodalmaskodnak emiatt.

A LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEK, BEJELENTÉSEK ÉS PLETYKÁK, PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2 órája

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
5 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

Nincs vége a magyar hullámnak Liverpoolban, Sallai Roland a legújabb jelölt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.02.01. 14:31

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48
Ezek is érdekelhetik