Höjlundra fáj a Milan foga, elvesztheti kulcsemberét a Barcelona – csütörtöki transzferhíradó

Vágólapra másolva!
2025.08.07. 22:37
null
Rasmus Höjlund (Fotó: Getty Images)
Csütörtökön is pörögtek az események a nemzetközi átigazolási piacon, amely néhány meglepetéssel is szolgált. Ilyen például Inigo Martínez lehetséges Szaúd-Arábiába szerződése, de nem kis visszhangot válthat ki az is, hogy az ellene folyamatban lévő büntetőjogi eljárás dacára is aláírt a Villarrealhoz Thomas Partey. Manchesterből Garnacho és Höjlund is távozhat, míg a Bayernnél köthet ki Nicolas Jackson.

A LEGFONTOSABB DÉLELŐTTI ÉS KORA DÉLUTÁNI FEJLEMÉNYEK

A Liverpool kész ajánlatot tenni a Paris Saint-Germain játékosáért, Bradley Barcoláért – számolt be róla a L’Équipe. A Bajnokok Ligája-győztes PSG mindenképpen meg akarja tartani a fiatal támadót, csakhogy a „vörösök” több mint 100 millió eurót adnának érte a forrás szerint.

Az olasz élvonalba feljutott Pisa a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 116-szoros kolumbiai válogatott szélsőt, Juan Cuadradót. Cuadrado ingyen érkezett új állomáshelyére, legutóbb az Atalantát erősítette. A 37 esztendős játékos egy idényre írt alá.

A megbízható Ben Jacobs értesülése szerint a Chelsea már Alejandro Garnacho szerződtetéséről tárgyal. A Manchester United 40 millió fontot szeretne kapni argentin támadójáért, ám a londoniaknál bíznak az összeg lecsökkentésében.

Lucas Chevalier a Paris Saint-Germainhez igazol. Megszületett a megállapodás, a francia kapus a párizsiak játékosa lesz – számolt be róla a L’Équipe és a Le Parisien. Chevalier öt évre ír alá, a Lille több mint 40 millió eurót kap érte, az orvosi vizsgálatokra a héten kerül sor.

A délutáni hírek sora Fabrizio Romano Here we go! bejegyzésével indult: az olasz transzferguru most arról adott hírt az X-oldalán, hogy megszületett a megállapodást a Manchester United és az RB Leipzig között Benjamin Sesko átigazolásáról. Eközben a madridi As beszámolója szerint a Real Madrid 2030-ig meghosszabbítja Gonzalo García szerződését, aki négy gólt is szerzett a klubvilágbajnokságon. 

Bejelentette Thomas Partey szerződtetését a Villarreal – a ghánai futballista ellen továbbra is folyik a nemi erőszak miatti hatósági eljárás az Egyesült Királyságban. Hosszabbított Lucas Digne-nyel az Aston Villa, amely visszautasította a Newcastle United ajánlatát John McGinnért. Komoly érvágás lehet a Barcelonának, hogy a legutóbbi idényben remeklő Inigo Martínez a szaúdi Al-Naszrhoz igazol – legalábbis Fabrizio Romano szerint.

Este az is megtudhattuk, hogy Nicolas Jacksont 65 millió euróért viheti a Bayern München, Rasmus Höjlund pedig visszatérhet Olaszországba, iránta az AC Milan érdeklődik, a piros-feketék kölcsönvennék a dán csatárt a Manchester Unitedtől.

A LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEK, BEJELENTÉSEK ÉS PLETYKÁK, PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik