Cimikasz megérkezett Rómába, olasz válogatott játékost igazolna a Newcastle – pénteki transzferhíradó

2025.08.29. 19:56
null
Kosztasz Cimikasz (Fotó: Getty Images)
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában, szép sorban elindultak az őszi-tavaszi rendszerű bajnokságok, az NB I-ben már az 5. fordulón is túl vagyunk, azonban a nyári futballhírek jó része továbbra is az átigazolási információkra, transzferpletykákra összpontosít. A piac monitorozását pénteken is folytattuk, lássuk a történéseket!

A LEGFONTOSABB PÉNTEKI TÖRTÉNÉSEK

A délelőtti híráradatot nyitotta, hogy a hírek szerint a Tottenham és a Lipcse megállapodott Xavi Simons átigazolásáról, majd Fabrizio Romano transzferguru azt is megírta, hogy innen már nincs visszaút, a holland játékos már a kötelező orvosi vizsgálaton is átesett a Spursnél. Nem sokkal később nagy bejelentés történt: a Bajnokok Ligája-kiesés után a Fenerbahce menesztette José Mourinho vezetőedzőt. Közben a Manchester United közölte, hogy a hírekkel ellentétben nem szeretne megválni fiatal tehetségétől, Kobbie Mainoótól.

A korábbi spanyol válogatott játékos, César Azpilicueta most már biztos, hogy a Sevillába igazol Romano szerint, a West Ham United pedig hivatalosan is bejelentette Mateus Fernandes szerződtetését.

Fabrizio Romano szerint az Arsenal megválik védőjétől, Jakub Kiwiortól, aki az FC Portóban folytatja pályafutását. Alejandro Garnacho ügyében is jelentős előrelépés történt: az argentin játékos megérkezett Londonba, hogy aláírja hét évre szóló szerződését a Chelsea-hez.

A Paris Saint-Germain véglegesen megválna Marco Asensiótól, aki ismét az Aston Villa játékosa lehet, míg az Internazionale és a Newcastle United között zajlanak a tárgyalások Davide Frattesi átigazolásáról. 

Az esti órákban Fabrizio Romano arról számolt be, hogy a Liverpool görög védője, Kosztasz Cimikasz megérkezett Rómába a kötelező orvosi vizsgálatra. César Azpilicueta érkezését pedig hivatalosan is bejelentette a Sevilla, és kiderült az is, hogy menesztése után José Mourinho 15 millió eurós végkielégítést kapott a Fenerbahcétől. 

Xavi Simons ügyében a várva várt hivatalos bejelentés is megtörtént: a 22 éves holland válogatott játékos a Tottenham közleménye szerint hosszú távú szerződést kötött, és a 7-es számú mezt fogja viselni új csapatában.

A magyar piacot érintő történés volt, hogy az újonc Kazincbarcika bejelentette a nigériai középhátvéd, Sodiq Rasheed szerződtetését, míg a Sacha Tavolieri szerint Zalaegerszeg és a belga Kotrijk megállapodott Dénes Vilmos átigazolási díjában. 

A LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEK, BEJELENTÉSEK ÉS PLETYKÁK, PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
9 órája

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
19 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.14. 17:50

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – ez történt a transzferpiacon csütörtökön

Minden más foci
2026.08.13. 20:25

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
2026.08.13. 10:09