De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Vágólapra másolva!
2025.08.09. 18:00
David De Gea (jobbra) ellenfélként tért vissza Manchesterbe (Fotó: Getty Images)
A Manchester United és a Fiorentina 1–1-es döntetlent játszott egymással felkészülési mérkőzésen, akárcsak a Milan a Leeds Uniteddel.

A Fiorentina kapusát, David de Geát már a bemelegítésnél hatalmas taps fogadta Manchesterben, nem véletlenül: a spanyol labdarúgó 2011 és 2023 között a Unitedet erősítette.

A mérkőzés előtt De Gea mellett köszöntötték a Manchester United három új szerzeményét, Matheus Cunhát, Bryan Mbeumót és Benjamin Seskót is, előbbi kettő a kezdőcsapatban kapott helyet, utóbbi viszont még nem volt a keretben.

A 9. percben a Fiorentina megszerezte a vezetést, Albert Gudmundsson szögletéből a teljesen szabadon érkező Simon Sohm vágta kapuba a labdát 11 méterről, a manchesteri védők – elsősorban Leny Yoro – csúnyán elszámolták magukat.

A 25. percben a gólnál hibázó Leny Yoro jóvátette hibáját, remekül érkezett Bruno Fernandes szögletére, bár végül úgy tűnt, nem ő, hanem az általa szorongatott Robin Gosens fejelte el a labdát, amely a saját kapujának bal felső sarkába vágódott (öngól). Öt perccel később Yoro fordíthatott volna, ám közeli fejesét De Gea védte.

A második játékrészben Matheus Cunha távoli lövésénél centikre volt a góltól a Manchester United, ám az eredmény nem változott, maradt az 1–1, amely után tizenegyesekkel az MU 5–4-re nyert.

Egy másik angol–olasz párharcot is rendeztek szombaton, a Leeds és a Milan csapott össze a dublini Aviva Stadionban. A piros-feketék meccskeretébe már bekerült a nyáron szerződtetett Luka Modric, ám az aranylabdás horvát középpályás egyelőre nem mutatkozott be új csapatában.

Fél óra elteltével a milánóiak kerültek előnybe, Santiago Giménez lőtt a bal felsőbe közelről, miután Samuel Chukwueze centerezésébe Vittorio Magni beleért. A második félidőben viszont egyenlítettek az angolok, Anton Stach a tizenhatos bal sarkáról vállalkozott lövésre, a labda pedig a bal alsóba vágódott. Még ugyan volt kapufája a Milannak Diego Sia révén, újabb gól már nem esett, maradt az 1–1.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Manchester United (angol)–Fiorentina (olasz) 1–1 – 11-esekkel 5–4
Leeds United (angol)–Milan (olasz) 1–1

 

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
2 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Vlahovics megint szuper csere volt a Juvéban; az Udinese nagyon megtréfálta az Intert

Olasz labdarúgás
2025.08.31. 22:44
Ezek is érdekelhetik