A Lyon felbontotta Matics szerződését, a Villa ajánlatot tett Asensióért – csütörtöki transzferhíradó

2025.08.14. 20:27
null
Nemanja Matics (Fotó: Getty Images)
Javában pörögnek az események az európai kupaporondon, szép sorban indulnak az őszi-tavaszi rendszerű bajnokságok, az NB I-ben már a 3. fordulón is túl vagyunk, azonban a nyári futballhírek jó része továbbra is az átigazolási információkra, transzferpletykákra összpontosít. A piac monitorozását csütörtökön is folytattuk, lássuk a napi történéseket!

A LEGFONTOSABB CSÜTÖRTÖKI TÖRTÉNÉSEK

Ma utazott Liverpoolba az olasz labdarúgás egyik, ha nem a legnagyobb védőtehetsége, Giovanni Leoni, aki a transzferhez szükséges orvosi vizsgálaton vesz részt.

Még mindig Christopher Nkunku az egyik legnagyobb név a Bayern München kiszemeltjei között. Úgy tekintenek rá, mint az ideális támadójátékosra, aki több poszton is bevethető – az üzlet az anyagiakon múlik.

Bár a Liverpool hajlandó lenne hosszabbítani Ibrahima Konatéval, a Real Madrid is belépett a képbe. Konaté állítólag már igent mondott a madridi klubnak – akár erre a nyárra, akár a következőre.

A The Times szerint az AS Roma megpróbálja kölcsönvenni Jadon Sanchót a Manchester Unitedtől.

Alighanem élete legszebb születésnapi ajándékát kapta az argentin futball egyik legnagyobb reménysége, Franco Mastantuono, aki immár hivatalosan is a Real Madrid játékosa.

A Newcastle United megállapodott az Aston Villával 40 millió fontos átigazolási díjban Jacob Ramsey kapcsán. Ramsey a személyes feltételekben is megegyezett.

A magyar átigazolási piacot érintő fontos bejelentés volt, hogy a Nyíregyháza hároméves szerződést kötött a Ferencváros játékosával, Katona Bálinttal.

Kora este érkezett a hír, hogy az Internazionale az AS Romában szereplő Manu Konét is kiszemelte magának, Yaakobishvili Antal pedig testvére csapatához, a spanyol második vonalban szereplő FC Andorrához kerülhet kölcsönben, ahol egy csapatban szerepelhetne testvérével, Áronnal. Eközben az Olympique Lyon hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést bontott Nemanja Maticcsal, aki korábban a Manchester Unitedben és a Chelsea-ben is megfordult.

Az Aston Villa a hírek szerint hárommilliós ajánlatot tett Marco Asensióért, akivel Luis Enrique nem számol a Paris Saint-Germainnél, míg késő esti hír volt, hogy a Manchester City visszadobta a Tottenham Hotspur 70 millió eurós ajánlatát Savinhóért

A LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEK, BEJELENTÉSEK ÉS PLETYKÁK, PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
22 órája

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

90 millió euró évente – Lewandowski ennyiért választhatja Szaúd-Arábiát

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 10:45

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Küszöbön Abu Fani klubváltása, nem kevés pénzt kaphat a Fradi – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 16:19

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42
Ezek is érdekelhetik