Golden Boy-index: továbbra is Lamine Yamal vezet, két magyar is a legjobb százban

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.09.12. 16:08
null
Lamine Yamal 2024-ben, a Golden Boy-díjjal (Fotó: Getty Images)
A nemzetközi labdarúgás üzleti információinak adatbázisa, a Football Benchmark elkészítette legújabb Golden Boy (GBFB)-indexét, amelynek élén továbbra is az FC Barcelona csillaga, Lamine Yamal áll – igaz, ő a szabályok értelmében még egyszer már biztosan nem nyerheti meg a díjat. Az algoritmus által meghatározott százas listán helyet kapott két magyar labdarúgó, Tóth Alex és Pécsi Ármin is.

A Football Benchmark április végén adta ki az idei első százas listáját, amelyen az úgynevezett Golden Boy (GBFB)-index alapján kaptak helyet azok a 21 éven aluli labdarúgók, akik az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) legjobb 25 nemzeti bajnokságának valamely első osztályú csapatában szerepelnek. Szeptemberben került nyilvánosságra a harmadik százas lista, amely a játékosok augusztus 31-ig lejátszott mérkőzésein nyújtott teljesítményét vizsgálja egy algoritmus segítségével.

A lista – amelyre érdemes támpontként tekinteni a Golden Boy-díj nyertesét illetően – élén továbbra is az FC Barcelona klasszisa, Lamine Yamal található 98.2-es indexszel, akit azonban a szabályok értelmében ezúttal már nem választhatnak meg újra a legjobbnak, mivel tavaly ő érdemelte ki a Golden Boy-díjat. A második helyen a Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája-győztes játékosa, Désiré Doué, a harmadikon egy másik barcelonai játékos, Pau Cubarsí áll, de az első három futballista között minimális a különbség.

A legjobb százba a legutóbbi listához képest 11 új név került be, a legtöbb játékossal, pontosan 27-tel pedig továbbra is a Premier League képviselteti magát. Ami a klubok egyéni versengését illeti, a Chelsea hat játékost is ad a legjobb százba, ezzel vezet ebben a tekintetben, megelőzve a második helyezett Lipcsét (5), és a harmadik Real Madridot, FC Brugest és Paris Saint-Germaint (4-4).

A legjobb tízben egyetlen változás történt a legutóbbi álláshoz képest: Jorrel Hato, a Chelsea hátvédje feljött a 9. helyre a rangsorban. Érdekesség, hogy először került fel a listára a Real Madrid új szerzeménye, Franco Mastantuono, aki rögtön a 20. helyen találta magát.

A magyarok közül ketten is helyet kaptak a legjobb száz mezőnyében: a Ferencváros játékosa, Tóth Alex a 91., a Liverpool kapusa, Pécsi Ármin a 43. a rangsorban.

 

A TELJES LISTÁT ITT TEKINTHETI MEG!

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
16 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14

Papp Bence: Tóth Alex debütálása a magyar sport elmúlt húsz évének egyik legszebb pillanata

Angol labdarúgás
2026.01.30. 10:27

Lamine Yamal: A BL-ben felszabadultabb vagyok

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 10:24

„Hatalmas lelkesedést váltott ki a szurkolókból” – Tóth Alex érkezése bournemouthi szemmel

Légiósok
2026.01.27. 11:08

Tóth Alex menedzsere: Nem szabad irreális elvárásokat támasztani a játékossal szemben

Légiósok
2026.01.26. 14:45

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

„Újabb vereség a vége” – mondta Slot, aki egyre komolyabban aggódhat Xabi Alonso miatt a spanyol sajtó szerint

Angol labdarúgás
2026.01.25. 11:34
Ezek is érdekelhetik