Ismét gól és pont nélkül maradt a Kassa

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2025.09.20. 20:56
null
Kikapott a Kassa (Fotó: FC Kassa)
Tovább folytatódik az FC Kassa mélyrepülése. A kelet-szlovákiai klub 1–0-s vereséget szenvedett Szakolcán, és továbbra is az utolsó helyen áll a Niké Ligában – edzőváltás lesz a többségi magyar klubnál?

Ugyan a találkozó elején 623 néző előtt aktívabbak voltak a kassaiak, kapura veszélyesebb a Szakolca volt. A 8. percben közelről Lukas Simko veszélyeztetett, azonban David Sipos a helyén volt. A félidő derekán Lukás Leginus fejesét fogta a kassai kapus, azonban a 39. percben Erik Daniel lövése a kapuba kötött ki.

A második félidőben pályára került Kovács Mátyás is, és egyből megváltozott a játék jellege. Tíz perc alatt több helyzetet is kidolgozott a Kassa, azonban Martin Junas remekül védett. Ezután a hazaiak kijöttek a szorításból, de újabb gólt nem szereztek. Amikor a 88. percben Milan Rehus lövését is védte Martin Junas, maradt az egygólos szakolcai győzelem. Ugyan a labdatartás, illetve a lövések száma a kassaiaknál volt magasabb, gólt csak a hazai csapat szerzett.

Kassán az elmúlt években többször a Szakolca elleni meccs után váltottak edzőt. Most is így lesz? A Roman Skuhravy mester által vezetett csapat mérlege hat meccs után egy győzelem és öt vereség.

Szlovák Niké Liga
8. forduló
Szakolca–Kassa 1–0
Kassa: Kovács Mátyás a szünetben állt be.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
2026.01.16. 18:43

Sebastián Kósa Zaragozából Kassára igazolt – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 18:01

Felkészülés: újpesti siker a Kassa ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 14:53

A Komárom középpályása a Gyirmót játékosa lesz – NS-infó

Minden más foci
2026.01.05. 20:42

A DAC elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra

Minden más foci
2026.01.05. 19:07

Peter Cernák marad az FC Kassa edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.12.17. 19:31

Szlovák liga: győzött és elmozdult az utolsó helyről a Kassa

Minden más foci
2025.12.14. 20:07
Ezek is érdekelhetik