A Ferencváros a 66. helyen áll a klubcsapatok világranglistáján

P. Gy.P. Gy.
2025.10.13. 12:18
null
Javított Varga Barnabás (balra) csapata, a Ferencváros (Fotó: Török Attila)
A tavalyi hatvannyolcadik után idén a hatvanhatodik helyen áll a Ferencváros a labdarúgó klubcsapatok ötszázas világranglistáján, amelyre még két magyar együttes fért fel.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) a tavaly október 1. és idén szeptember 30. közötti időszakban elért eredmények alapján rangsorolt, különböző erősségi szinteket is figyelembe véve. Mindezek alapján a tavasszal az Európa-ligában nyolcaddöntős, illetve a harmincötödik magyar bajnoki címét megszerző, s idén ősszel is az El-főtáblán szereplő Ferencváros a hatvanhatodik helyre lépett előre. Az ötszázas listára további két magyar klub fért fel, a Magyar Kupa-címét a tavasszal megvédő Paksi FC hat helyet rontva a 366., míg a két éve még NB II-es, de idén nyáron a Konferencialigában a rájátszásig menetelő ETO FC Győr a 435. pozíciót szerezte meg.

A lista élén továbbra is az idei Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain áll, megelőzve a Real Madridot, a BL-döntős Internazionalét és a nyári klubvilágbajnokságot megnyerő Chelsea-t. A legjobb nem európai egyesület a brazil Flamengo lett a nyolcadik helyezésével.

 

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22