Feltámadt a Kassa, kétgólos hátrányból fordított a Nagymihály ellen

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2025.10.19. 18:13
null
Fotó: FC Kassa
A szlovák labdarúgó Niké Liga 11. fordulójában a Kassa már kétgólos hátrányban volt a Nagymihállyal szemben, ám a magyar többségi tulajdonban lévő klub bő negyedóra alatt megfordította a mérkőzést, és 3–2-re győzött.

Nem kezdte jól a kelet-szlovákiai rangadót a Kassa, amelynek kispadján ezúttal már Frantisek Straka ült. A találkozó elején inkább a vendégek irányítottak, az 5. percben Ben Cottrell kísérletét kellett hárítania David Siposnak. A hazaiak csak a félidő derekán kezdtek belelendülni, de Vladimir Perisic perdítése elkerülte a kaput. A 31. percben Kovács Mátyás remek akciója után Roman Cerepkai és David Gallovic nem értették meg egymást, így odalett a helyzet. A másik oldalon viszont pontosabbak voltak a vendégek: egy bal oldali beadás után Tornike Doszenidze fejjel volt eredményes.

Rögtön a szünet után Karlo Miljanic előtt adódott nagy lehetőség, ám pontatlanul célzott – nem úgy, mint az 53. percben Ben Cottrell, aki finom mozdulattal átemelte a kifutó hazai kapust, megduplázva a Nagymihály előnyét.

Ekkor kevesen hittek a Kassa feltámadásában, ám a hazaiak életre keltek: tizenkilenc perc alatt megfordították a mérkőzést. Előbb Zyen Jones szépített, majd David Gallovic egyenlített, végül három perccel a vége előtt Karlo Miljanic eldöntötte a rangadót.

A hármas sípszó után a Kassai Arénában 5076 néző ünnepelte extázisban a csapatot – a Kassa vérbeli rangadót nyert, és már csak egy pontra van az utolsó előtti helytől.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
ALAPSZAKASZ, 11. FORDULÓ
Kassa–Nagymihály 3–2
Kassa: Kovács Mátyást a 61. percben lecserélték

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Fél tucat gólt szerzett a DAC, és fellépett az első helyre

Minden más foci
2026.08.30. 19:47

Niké Liga: ötgólos dunaszerdahelyi győzelem

Minden más foci
2026.08.22. 23:03

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
2026.08.16. 21:25

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
2026.08.16. 17:18

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
2026.08.15. 20:53