Százas nagyságrendben fogadnak mérkőzésekre török játékvezetők

2025.10.27. 13:31
null
Ibrahim Haciosmanoglu véget vetne a folyamatnak... (Fotó: Getty Images)
Több száz török labdarúgó-játékvezető rendelkezik fogadási számlával és az erre vonatkozó tilalom ellenére sokan aktívan fogadnak is – jelentette be a Török Labdarúgó-szövetség (TFF) elnöke, aki azonnali szankciókat ígért.

Az elvégzett belső vizsgálat 571 bíróra terjedt ki, ennek során kiderült, hogy „371-nek van fogadási számlája, és 152-en aktívan fogadnak.”

„Elszántak vagyunk, hogy megtisztítsuk a labdarúgást a korrupció minden megnyilvánulásától. Nem fogunk kivételt tenni” – jelentette ki sajtónyilatkozatában Ibrahim Haciosmanoglu, aki azt ígérte, hogy a megfelelő intézkedések meghozatala „már ma elkezdődik”.

Az érintett játékvezetők közül tíz több mint 10 000, egyikük egymaga 18 227 fogadást kötött, 42 játékvezető pedig több mint 1000 labdarúgó-mérkőzésre fogadott.

Az elnök kitért rá, hogy 22 bíró – hét játékvezető és 15 asszisztens – nemzeti bajnokságban, „felső szinten” tevékenykedik, ugyanakkor nem nevezte meg őket, és arra sem tért ki, hogy bárki közülük fogadott volna olyan mérkőzésre, amelyen közreműködött.

Arra reagálva, hogy a török játékvezetőkkel szemben rendszeresen felvetődnek részrehajlásra vonatkozó vádak, a szövetség 2024 tavaszától az élvonal, a Süper Lig mérkőzésein külföldiekre bízza a VAR-rendszer működtetését. Februárban külföldi játékvezetője volt a Galatasaray és a Fenerbahçe rangadójának.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
10 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56