Hatalmas versenyfutás végén a Viking lett a norvég bajnok – 34 év után először

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.11.30. 21:10
null
Ünnepel a Viking (Fotó: Imago Images/Bildbyran/Mathilda Schüler)
A Viking diadalával ért véget a bajnoki versenyfutás Norvégiában: a stavangeri labdarúgócsapat a vasárnapi, utolsó játéknapon 5–1-re legyőzte vendégét, a Valerengát, így megőrizte egypontos előnyét a címvédő, vasárnap a Fredrikstad ellen szintén öt gólt szerző (5–0) Bodö/Glimt előtt, és 1991 óta először elhódította a bajnoki serleget.

A két csapat hetek óta külön versenyt vívott. Három fordulóval a zárás előtt a Bodö éppen az említett Valerengától kapott ki 3–1-re, ezt kihasználva ugrott ismét az élre a Viking, amely a folytatásban nem botlott meg – hetes győzelmi sorozattal zárta a bajnokságot.

A stavangeri csapat a kilencedik bajnoki címét szerezte meg – 1991 óta az elsőt –, és a következő kiírásban a playoffban kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligájában.

A legutóbbi öt norvég bajnokságból négyet megnyerő Bodö/Glimt is biztosan ott lesz a BL-mezőnyben, ezüstérmesként a selejtező második körében kezd majd.

A harmadik helyet, vele az Európa-liga-indulást a Tromsö harcolta ki, miután az utolsó fordulóban idegenben 3–1-re nyert a Kristiansund vendégeként. A HamKam elleni 3–1-gyel záró Brann egypontos lemaradással lett a negyedik, indulhat a Konferencialigában.

A 26 aranyérmével norvég rekorder, bajnoki címet legutóbb 2018-ban nyerő Rosenborg csupán a hetedik helyen végzett, a 2019-ben és 2022-ben bajnok Molde tizedik lett.

A 16 csapatos mezőnyből kiesett a 2013-as bajnok Strömsgodset és a Haugesund, osztályozót játszik a Bryne.

 

Legfrissebb hírek

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Haaland bocsánatot kért a Man. City kínos veresége után, Guardiola a sérülésekre panaszkodott

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 08:37

Elhunyt a norvég futball egyik nagy egyénisége, Age Hareide

Minden más foci
2025.12.19. 09:10

Hiába duplázott Brandt, a Bodö/Glimt pontot rabolt Dortmundból

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 23:01

Meglepetés Manchesterben: a Bayer Leverkusen megverte a Cityt a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 23:00

Araújo átlövésére Vlahovics válaszolt – nem kapott ki, de továbbra is nyeretlen a BL-ben a Juventus

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 23:02

Osimhen remekelt, Sallaiék legyőzték a Bodö/Glimtet a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 20:41
Ezek is érdekelhetik