IFFHS: a PSG első francia klubcsapatként nyert sorozatban három tizenegyespárbajt a nemzetközi porondon

2025.12.18. 13:16
A PSG hat címet gyűjtött be 2025-ben (Fotó: Getty Images)
A Paris Saint-Germain lett az első francia futballcsapat, amely egymást követően háromszor győztesen jött ki tizenegyespárbajból nemzetközi kupában – írta csütörtökön az IFFHS.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet az után jelezte ezt, hogy a PSG idei Bajnokok Ligája-győztesként tizenegyesekkel legyőzte szerdán a Libertadores-kupa-címvédő brazil Flamengót az Interkontinentális Kupa dohai döntőjében. 

A francia együttes korábban ugyancsak tizenegyesekkel bizonyult jobbnak a Liverpoolnál a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében március 11-én, illetve a Tottenham Hotspurnél az európai Szuperkupában augusztus 13-án. A PSG a szerdai sikerrel történetében először hódította el a trófeát, amelyért Európa és Dél-Amerika első számú klubsorozatának bajnoka csapott össze a fináléban.

A PSG – az FC Barcelona 2009-es és a Bayern München 2020-as hasonló diadalsorozata után – a sportág történetében harmadik együttesként volt képes egy naptári évben hat nagy címet is megszerezni az Interkontinentális Kupa mostani begyűjtése mellett a Bajnokok Ligája, a hazai bajnokság és kupa, valamint az otthoni és az európai szuperkupa megnyerésével.

Az IFFHS kiemelte még, hogy Luis Enrique irányításával a PSG mind a négy eddigi tizenegyespárbajában jobbnak bizonyult riválisánál. Emellett a spanyol szakember a pályafutása során, amikor egyetlen mérkőzés döntött, a 14 klubfináléjából 13-at megnyert.

 

Legfrissebb hírek

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
20 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
8 órája

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

A PSG elnöke jelenthetné a változást a futball világában az európai vezetők szerint

Minden más foci
2026.07.30. 13:32

A PSG francia válogatott szélsője megállapodott a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:16

Nyélbe ütik végre a nagy üzletet? A PSG visszalépett, befutni látszik a Real Madrid

Francia labdarúgás
2026.07.27. 09:55

Barcola nem hosszabbít a PSG-vel, menne a Liverpoolba – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.07.26. 13:52