Megvan Mozambik első győzelme az Afrika-kupán, Gabon volt az áldozat

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.12.28. 15:56
null
Diogo Calila ötödik válogatott meccsén első gólját szerezte a mozambiki csapatban (Fotó: AFP)
A Marokkóban zajló idei Afrika-kupán Mozambik válogatottja történelme során először nyert mérkőzést a tornán, miután vasárnap délután 3–2-re legyőzte Gabont, s ezzel továbbra is saját kezében a sorsa a továbbjutást illetően.

Az 1. fordulóban egyaránt 1–0-s vereséget szenvedett Gabon és Mozambik összecsapása előtt egy dolog volt biztos, a vesztes csapat számára pokoli nehézzé válik a továbbjutás elérése, míg a győztes nagy lépést tesz a legjobb 16 felé. Ennek szellemében a csapatok – ha nem is feltétlenül látványos, de – sok helyzetet hozó játékkal rukkoltak elő az első félidőben. A labdát valamivel kevesebbet birtokló Mozambik járt közelebb a vezetés megszerzéséhez, s ez végül a félidő hajrájára fordulva Faisal Bangal góljával sikerült is. Sőt, néhány perccel később Geny Catamo magabiztosan értékesített büntetőjével már kétgólos volt a „Mambák” előnye. Igaz, a szünet még messze volt, az öt perc hosszabbítás utolsó momentumaként pedig az Olympique Marseille-ben szereplő veterán csatár, Pierre-Emerick Aubameyang pofozta be egy távolról leadott lövés után a kapusról kipattanó labdát a hálóba, ezzel visszahozta a gaboni reményeket a második félidőre. 

Amiket aztán úgy tűnt, Diogo Calila a látványos fejesével szertefoszlat mindössze hét perccel a szünet után. A gaboniak viszont nem adták fel, és nagy erőket mozgósítottak a szépítésért. Ez a 76. percben sikerült, amikor egy szöglet után nagy kavarodás alakult ki a mozambiki kapu előtt, végül Alex Moucketou-Moussounda kotorta be a kapuba a labdát. A második félidőben is sok, hét perc ráadás várt a csapatokra, amelynek az elején úgy nézett ki, Mozambik végleg eldönti a találkozót, ám a játékvezető les miatt nem adta meg Catamo újabb találatát. Így maradt a 3–2-es győzelem, ami az Afrika-kupán hatodik alkalommal szereplő dél-kelet afrikaiak számára – négy döntetlen és 11 vereség után – az első volt ebből a fajtából az afrikai kontinenstorna történelme során.

Cikkünket a későbbi mérkőzések eredményeivel frissítjük!

35. AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, MAROKKÓ
1. FORDULÓ
F-CSOPORT
Gabon–Mozambik 2–3 (Aubameyang 45+5., Moucketou-Moussounda 76., ill. Bangal 37., Catamo 42., Diogo Calila 52.)
Az állás: 1. Elefántcsontpart 3 pont (1–0), 2. Kamerun 3 pont (1–0), 3. Mozambik 3 pont (3–3), 4., Gabon 0 pont (2–4)

KÉSŐBB
E-CSOPORT
16.00: Egyenlítői-Guinea–Szudán
18.30: Algéria–Burkina Faso
Az állás: 1. Algéria 3 pont (3–0), 2., Burkina Faso 3 pont (2–1), 3. Egyenlítői Guinea 0 pont (1–2), 4. Szudán 0 pont (0–3)
F-CSOPORT
21.00: Elefántcsontpart–Kamerun

A hat csoportból az első két-két helyezett, valamint a négy legjobb csoportharmadik jut be a kieséses szakaszba.


A MENETREND
Csoportmérkőzések: december 21–31.
Nyolcaddöntő: január 3–6.
Negyeddöntő: január 9–10.
Elődöntő: január 14.
A 3. helyért: január 17.
Döntő: január 18.

 

Legfrissebb hírek

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
18 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
2025.12.26. 23:02

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
2025.12.26. 17:41

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
2025.12.25. 20:13

A nagy esélyes Marokkó győzelemmel kezdett az Afrikai Nemzetek Kupáján

Minden más foci
2025.12.21. 22:05

Áll a bál a kameruni válogatottnál az Afrika-kupa előtt – Samuel Eto'ót támadja a kirúgott szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.12.17. 12:12

Az Afrika-kupa előtt kirúgták a kameruni válogatott szövetségi kapitányát

Minden más foci
2025.12.02. 12:17

A Marseille-nek Aubameyang, a Napolinak McTominay volt a nyerőembere

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 22:57
Ezek is érdekelhetik