Nagy visszatérő, kinevezte új vezetőedzőjét a Celtic – hivatalos

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.01.06. 09:52
null
Újra Martin O'Neill (balra) irányít a Celticnél, Shaun Maloney segítségével (Fotó: Getty Images)
Ismét Martin O’Neill veszi át a Celtic irányítását az idény hátralévő részére, miután a klub menesztette Wilfried Nancy vezetőedzőt. A 73 éves szakember ősszel már beugróként dolgozott a csapatnál, és nyolc mérkőzéséből hetet meg is nyert.

Martin O’Neill Brendan Rodgers októberi távozása után ideiglenesen ült le a kispadra, majd december elején átadta helyét Wilfried Nancynek. A francia edző irányítása alatt azonban a Celtic hullámvölgybe került, nyolc találkozóból mindössze kettőt nyert meg, így hétfőn közös megegyezéssel megváltak tőle.

„Nagyon örülök és megtisztelő számomra, hogy ismét engem kértek fel a csapat irányítására. Várom, hogy újra munkába álljak a játékosokkal” – fogalmazott O’Neill. A tapasztalt tréner hangsúlyozta, hogy sajnálja, ami Nancyvel történt, és sok sikert kívánt neki a további pályafutásához.

A Celtic legendás edzője 2000 és 2005 között hét trófeát nyert a klubbal, és most is az a célja, hogy visszavezesse a csapatot a győzelmek útjára. Munkáját továbbra is Shaun Maloney, Mark Fotheringham és Stephen McManus segíti.

A skót bajnokságban a Celtic jelenleg a második helyen áll, hat ponttal lemaradva a Hearts mögött, ugyanakkor jobb gólkülönbséggel megelőzi a Rangerst. Nancy regnálása alatt a csapat elveszítette a Ligakupa döntőjét a St. Mirren ellen, miközben az elődöntőben még O’Neill irányításával búcsúztatták a Rangerst.

Legfrissebb hírek

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16