Niké Liga: Kovács Mátyás két gólpasszt adott az Eperjes ellen

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.02.14. 21:47
null
Kovács Mátyás (Fotó: FC Kassa)
A kelet-szlovákiai rangadón Sároseperjesen simán, 4–1-re győzött a FC Kassa. A többségi magyar tulajdonú klub ezzel a táblázat kilencedik helyére lépett fel a Niké Liga tabelláján.

A vendégek dolgát már a mérkőzés elején megkönnyítette Moritz Römling kiállítása, aki a 9. percben piros lapot kapott. A kassaiak emberelőnyüket a telt házas Tatran Arénában (ahol 6398 néző foglalt helyet) már az első félidőben kihasználták: egyszer Dávid Gallovic, kétszer pedig Roman Cerepkai talált a kapuba. Két esetben Kovács Mátyás adta a gólpasszt.

A 42. percben Andy Masaryk szépített, de a Kassa végig kézben tartotta a találkozót. A győzelmet az 51. percben Matej Jakúbek találata tette biztossá.
A kassaiak, akiket novemberben még utolsóként sokan temettek, sorozatban negyedik győzelmüket aratták, és több csapatot megelőzve már a kilencedik helyen állnak.

„Természetesen elégedettek vagyunk. Négy gólt szereztünk, és simán győztünk. Megkönnyítette a helyzetünket a hazai játékos kiállítása. Nagy köszönettel tartozunk a szurkolóinknak, akik megtöltötték a szektorukat” – mondta Peter Cernák, a Kassa vezetőedzője.
 

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Fél tucat gólt szerzett a DAC, és fellépett az első helyre

Minden más foci
2026.08.30. 19:47

Niké Liga: ötgólos dunaszerdahelyi győzelem

Minden más foci
2026.08.22. 23:03

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
2026.08.16. 21:25

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
2026.08.16. 17:18

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
2026.08.15. 20:53