Őrült végjáték, a Sporting a 100. percben egyenlített a Porto elleni rangadón

V. H. L.V. H. L.
2026.02.10. 00:11
null
Seko Fofana góljával még a Porto vezetett (Fotó: Getty Images)
A portugál labdarúgó-élvonal egyik legnagyobb rangadóján 1–1-es döntetlent játszott egymással az FC Porto és a vendég Sporting, úgy hogy a vendég lisszaboniak a 100. percben egy kihagyott büntető után egyenlítettek.

Négypontos előnnyel várta a portugál első osztályú labdarúgó-bajnokság csúcsrangadóját az FC Porto, amely hétfő este a második helyezett Sportingot fogadta. A zárkózni kívánó vendég lisszaboniaknak nem sok jót ígért, hogy a „sárkányok” hazai pályán még veretlenek, ugyanakkor a forduló előtt a zöld-fehérek is elmondhatták magukról ugyanezt – csak éppen idegenben.

Az első félidőben a tét rányomta a rányomnivalóját a mérkőzésre, merthogy a pályán lévőknek sikerült kaput eltaláló lövések, sőt, egyáltalán még közepes gólhelyzetnek is csak jó indulattal nevezhető lehetőség nélkül megoldalniuk az első 45 percet. A portói Estadio do Dragao lelátóján helyet foglaló ötvenezer néző legfeljebb két vendégszöglet miatt izgulhatott...

Fordulás után viszont a vendégek kapcsoltak némileg nagyobb sebességre, többet birtokolták a labdát, és több helyzetet is alakítottak ki, mint az éllovas hazaiak, de mégis a Porto szerzett vezetést, amikor a 77. percben a negyedórával korábban pályára küldött Seko Fofana valami elképesztő kavarodás végén talált a kapuba – legalább négy blokkolt lövés után jutott a labda az elefántcsontparti középpályáshoz.Már-már úgytűnt, hogy a Porto hétpontosra növeli előnyét a lisszaboni vetélytárs előtt, amikor a 8 perc hosszabbítás végén Francisco Moura kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt azonban Luis Suárez gyengén végeze el, Diogo Costa hárított, viszont a kipattanót már bevágta a kolumbiai csatár, ezzel pedig pontot mentett csapatának.

PORTUGÁLIA
PRIMEIRA LIGA
21. FORDULÓ
FC Porto–Sporting CP 1–1 (Fofana 77., ill. L. Suárez 90+10.)

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: szoros meccsen nyert Szkopjében a Nantes, győzött a Sporting is

Kézilabda
2026.09.16. 20:57

Emil Nielsen: Ezért jöttem ide!

Kézilabda
2026.09.11. 14:06

Palasics védései is kellettek a Melsungen sikeréhez a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.09.10. 22:38

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Gáncs-Pető Máté: Most kell sokat dolgoznom, hogy magabiztos játékot tudjak mutatni

Kézilabda
2026.09.10. 07:16

Sallaiék hiába vezettek, vereséggel kezdték a BL-idényt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:02

Hazai győzelemmel kezdte a Veszprém a BL-t, Gáncs-Pető öt gólt dobott

Kézilabda
2026.09.09. 20:22

Az ég kék, a fű zöld, Haaland-gólokkal nyert a City

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 23:01