Bizonytalan a Finalissima katari megrendezése

2026.03.02. 08:39
Bizonytalan, hogy Katarban lesz-e a Finalissima (Fotó: Getty Images)
Bizonytalan a Finalissima, azaz a spanyol és az argentin labdarúgó-válogatott összecsapásának megrendezése, mivel a Katari Labdarúgó Szövetség az Iránt ért izraeli és amerikai támadások, illetve az azokra adott, Arab-félszigetet érintő iráni válaszlépések miatt felfüggesztette a sportági eseményeket.

Az Európa-bajnok és a dél-amerikai kontinentális győztes hagyományos mérkőzésére az eredeti tervek szerint március 27-én kerülne sor a Luszail-stadionban.

A helyi szövetség – vasárnapi bejelentése szerint – további döntésig elhalasztotta a labdarúgó események lebonyolítását. A sorozatok, a tornák, illetve mérkőzések újraindításáról a hivatalos csatornáin számol majd be, a Finalissimát illetően pedig a végső döntést az európai, illetve dél-amerikai kontinentális szövetség hozza meg.

A bahreini szövetség is felfüggesztette a futballeseményeket, az ázsiai konföderáció pedig a térségben esedékes Bajnokok Ligája-mérkőzéseket halasztotta el. Irán az amerikai és az izraeli légierő iráni célpontok ellen végrehajtott támadásaira válaszul számos térségi ország, illetve környékbeli amerikai támaszpontok ellen intézett rakétatámadásokat a hétvégén.

Minden más foci
2026.03.01. 17:36

Vad II István: Röpködnek a rakéták Dubaiban, beleremeg az egész szálloda

Az Arab Emírségekben dolgozó magyar játékvezető testközelből éli át a közel-keleti konfliktust.

 

 

Legfrissebb hírek

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Megállíthatatlan az újonc 21 éves marokkói csatára, így megszakadt az Alavés pazar sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.09.12. 16:01