Niké Liga: egy gól kevés volt a Komárom pontszerzéséhez

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.03.22. 22:59
null
Fotó: Komáromi FC
A Szakolca a Niké Liga rájátszásának 3. fordulójában, a bennmaradásért zajló csoportban 2–1-re legyőzte a Komáromot. A lilák a kilencedik helyen állnak.

Az első fél órában a komáromi játékosok voltak aktívabbak, ennek ellenére a mérkőzésen – 457 néző előtt – a hazaiak szerezték meg a vezetést. Roman Potocny a tizenhatoson kívülről lőtt, a furcsa ívet leíró labda pedig meglepte Gyurákovics Eriket, aki addig munka nélkül volt.

A szünet után is a lilák voltak fölényben, jött is a lehetőség, de a gól a másik oldalon esett: Daniel Smejkal beadását Lukas Leginus fejelte a kapuba. A vendégek mentek előre, de 

Fotó: Komáromi FC

Kiss Filip révén csak szépíteni tudtak.

„A gólokon kívül mindenben jobbak voltunk, mint a hazaiak. A foci azonban nem műkorcsolya. A pontos találatok száma dönt, nem a lövéseké, a mezőnyfölényé vagy a szögleteké. A srácoknak nincs mit felrónom. Végighajtották a meccset, de gond volt a befejezésekkel. A pálya utolsó harmadában hiányzott a megfelelő összpontosítás” – nyilatkozta Radványi Miklós, a KFC mestere.

NIKÉ LIGA
RÁJÁTSZÁS, ALSÓHÁZ
3. FORDULÓ
Szakolca–Komárom 2–1
KFC: Szűcs Patrik az 59. perctől játszott

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Fél tucat gólt szerzett a DAC, és fellépett az első helyre

Minden más foci
2026.08.30. 19:47

Niké Liga: ötgólos dunaszerdahelyi győzelem

Minden más foci
2026.08.22. 23:03

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
2026.08.16. 21:25

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
2026.08.16. 17:18

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
2026.08.14. 19:50