Rosszul lett edzés előtt, megint kórházba szállították a románok kapitányát

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2026.03.29. 15:00
null
Mircea Lucescu nélkül utazott el a Szlovákia elleni keddi felkészülési mérkőzésre Románia labdarúgó-válogatottja, miután a szövetségi kapitány szívritmuszavarok miatt kórházi kezelésre szorul.

A 80 éves edző a vasárnapi edzés előtti eligazításon lett rosszul, hirtelen félbeszakadt a beszéde, mivel nem kapott levegőt. Lucescut előbb a válogatott orvosi stábja látta el, majd mentővel szállították a bukaresti Egyetemi Kórházba, ahol szívritmuszavart állapítottak meg nála, stabilizálták az állapotát, de a következő napokban további vizsgálatok várnak rá. A veterán szakember már az év elején is külföldi kórházi kezelésre szorult.

A Román Labdarúgó-szövetség elnöke, Razvan Burleanu szerint Lucescu ugyan szeretett volna a csapattal tartani, de a pozsonyi találkozón Ionel Gane és Florin Constantinovici másodedzők irányítják majd a román válogatottat. „Ez az első alkalom, hogy egy ilyen krízishelyzettel szembesülünk, főleg, hogy a játékosok vele voltak a megbeszélésen. A kialakulása után még a mérkőzés elmaradásának lehetőségét is figyelembe vettük, beszéltünk is a szlovákiai kollégákkal és az UEFA-val. Minden Lucescu úr egészségi állapotától függött, de végül az eredeti időpontban lejátsszuk a mérkőzést” – nyilatkozta a mogosoaia-i edzőközpontban rögtönzött sajtótájékoztatóján Burleanu.

Lucescunak alighanem ez lett volna 47 éves edzői pályafutásának utolsó mérkőzése, miután Románia csütörtök este 1–0-ra elvesztette a Törökország elleni világbajnoki pótselejtezőt. A román futballban nyílt titok, hogy a szövetség Gheorghe Hagit szeretné kinevezni utódjául, aki az érdekellentétek elkerülése miatt már el is adta futballakadémiája és klubja, a Farul Constanta részvényeit sógorának, Gheorghe Popescunak.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
10 órája

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:46

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 15:10

Az MTK a Honvédtól jött támadó vezérletével fordított a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 13:22

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 10:48

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 08:57

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42
Ezek is érdekelhetik