DAC–Slovan: a szlovák szövetség „csak” pénzbüntetéssel sújtotta a pozsonyi klubot

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.04.10. 16:18
null
Fotó: FB/SK Slovan Bratislava
Újabb fekete nap a szlovák labdarúgásban. A Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) fegyelmi bizottságának döntése alapján a Slovan – már a nevetség kategóriájába tartozó – pénzbüntetést kapott szurkolóinak magyarellenes megnyilvánulásai miatt: kétezer eurót kell befizetnie a szövetség kasszájába.

A februári dunaszerdahelyi találkozón a Slovan-drukkerek magyarellenes rigmusai, valamint a pirotechnikai eszközök használata miatti meccsmegszakítás miatt a fegyelmi bizottság tízezer eurós büntetést szabott ki a pozsonyi klubra. Emellett a következő dunaszerdahelyi mérkőzésre a Slovan nem rendelhetett jegyeket a vendégszektorba.

Ez papíron így is volt, azonban a fővárosi szimpatizánsok – a közösségi oldalak tanúsága szerint – egyénileg, a hazai szektorokba vásároltak nem kevés belépőt. Az SFZ berkein belül ugyan felismerték, hogy olyan büntetést szabtak ki, amely a gyakorlatban nehezen kivitelezhető, mégsem léptek, s ezzel komoly feladat elé állították a DAC-ot.

A dunaszerdahelyi klub számára a biztonság volt a legfontosabb, ezért kezdeményezte, hogy a klubcímer nélküli pozsonyi szurkolókat összegyűjtik, és egy elkülönített szektorban helyezik el őket, ahol ők és a hazai drukkerek is biztonságban lehetnek. E téren a hazai rendezők remek munkát végeztek, információink szerint fizikai atrocitás nem történt.

A magyarellenes rigmusok ezzel együtt nem maradtak el. Már a Nélküled alatt elkezdődtek, majd a mérkőzés során többször is folytatódtak. A műsorközlő többször figyelmeztette a Slovan szurkolóit, a játékvezetők azonban ezúttal sem állították meg a játékot, pedig ez nemzetközi szinten bevett gyakorlat – így például Romániában is.

„Úgy gondolom, Dunaszerdahely a segítségünkre volt – legalábbis az információim szerint. Ezért szeretnénk megköszönni Oszkárnak (Világi Oszkárnak, a DAC tulajdonosának), hogy megnyitották a szektorunkat, és lehetővé tették, hogy a szurkolóink ne szóródjanak szét a hazaiak között. Ez nem lett volna jó” – mondta Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője a találkozó után.

És hogyan „köszönték meg” a Slovan-drukkerek, hogy ott lehettek a dunaszerdahelyi rangadón? A már említett magyargyalázással, sőt Világi Oszkár DAC-tulajdonos pocskondiázásával is.

És most jön a hab a tortán: a Szlovák Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának határozata alapján a DAC ezer eurós büntetést kapott. „A hazai szurkolók súlyosan sportszerűtlen viselkedése miatt (sértő bekiabálások, provokatív megnyilvánulások, tárgyak bedobálása a játéktérre)” – áll a határozatban.

A Slovan kétezer eurót fizet – igen, mindössze ennyit. „A vendégszurkolók súlyosan sportszerűtlen viselkedése miatt (ismétlődő sértő bekiabálások, nemzetiségi hovatartozást gyalázó megnyilvánulások).”

A határozatban Világi Oszkár pocskondiázása említésre sem került…

A magyargyűlölet a DAC mérkőzésein szinte már folklórrá vált. A Szlovák Labdarúgó-szövetség pedig ahelyett, hogy következetesen fellépne és fokozatosan kiszorítaná ezt a jelenséget a stadionokból, nevetséges büntetéseivel inkább bátorítja a rendbontókat…

 

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Luis Enrique: Nagyon hatékonyak voltunk

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36