Puskás Akadémia–Real Madrid: fiúk és lányok is pályán

Nagykorú lett a kezdeményezés: immár a 18. Puskás–Suzuki-kupa következik a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián. A rangos nemzetközi utánpótlástorna története 2008 óta íródik, ötletgazdája lapunk főszerkesztője, Szöllősi György, az akadémia akkori kommunikációs igazgatója volt, aki a Puskás Ferenc pályafutásához kötődő klubokat kívánta ily módon is összekötni a Budapest Honvédtól a Real Madridon át a Panathinaikoszig. Ez a három együttes és a házigazda minden eddigi kiírásban szerepelt a Coviddal sújtott 2021-es évet leszámítva. A kezdetekkor négycsapatos torna azóta már nyolccsapatosra bővült, a további négy együttes kiléte olykor változik, pályára lépett már a PSK-n a Bayern München, a Flamengo vagy a Rangers is. Az idén nincs újonc a mezőnyben, amelynek tagja a portugál Sporting, a belga Genk, a cseh Slavia Praha és a címvédő olasz Juventus is. Szerdán máris három csoportmérkőzést játszanak, a helyosztókra vasárnap kerül sor. A mi figyelmünk elsősorban természetesen a két hazai csapatra irányul, a Budapest Honvédra és a Puskás Akadémiára.
A Honvéd már ötször nyerte meg a kupát, de Petrók Viktor edző szerint ez nem helyez nyomást a csapatra.

„Konkrét helyezésekben nem gondolkodunk, elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy az a játék, az a felfogás, az a stílus, amit mi képviselünk, a nemzetközi mezőnyben mire elég – mondta lapunknak Petrók Viktor. – Nincsenek hiú ábrándjaink, biztos, hogy nem működik majd minden úgy, mint a hazai bajnokságban. A múltbéli sikereinkből nem lehet kiindulni, utánpótlásban minden korosztály más és más. Fontos az, hogy jó eredményt érjünk el, a hagyományainkhoz méltón szerepeljünk, de nekem legalább ilyen fontos az, hogy ehhez milyen játék párosul.”
A Puskás Akadémia U17-es csapatát edzőként Arany Dávid irányítja.

„Nagyon erős csoportba kerültünk, viszont úgymond játszó csapatok lesznek az ellenfeleink – mondta lapunknak a szakvezető. – Tisztában vagyunk azzal, hogy mi a kihívó szerepkörében vagyunk, de azt szeretnénk, hogy a játékosaink megmutassák a tudásukat ilyen ellenfelekkel szemben is. Bízunk a munkában, amelyet elvégeztünk. Nagyon örültünk, amikor kiderült a sorsoláson, hogy játszhatunk a Real Madrid ellen is. A nyáron sok változás volt a csapatunkban, az őszünk ráment erre az átalakulásra, de a tavasszal megtaláltuk az ideális stílust, amely a legjobban fekszik a játékosoknak, javuló tendenciát mutatunk, ez is bizakodásra ad okot.”
Idei újítás, hogy lesz női mérkőzés is: pénteken 13.30-tól a Puskás Akadémia és a Real Madrid U19-es női csapata játszik egymással. A Puskás–Suzuki-kupáról mindennap beszámolunk a Nemzeti Sportban, a Pancho Arénában rendezendő vasárnapi bronzmeccset és a döntőt az M4 Sport csatorna élőben közvetíti.
| 2008: Real Madrid, 2009: Ferencváros, 2010: Budapest Honvéd, 2011: Budapest Honvéd, 2012: Budapest Honvéd, 2013: Real Madrid, 2014: Real Madrid, 2015: Budapest Honvéd, 2016: Budapest Honvéd, 2017: Real Madrid, 2018: Genk, 2019: Flamengo, 2020-ban a torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt, 2021: Puskás Akadémia, 2022: Real Madrid, 2023-ban a torna a hazai rendezésű U17-es Eb miatt elmaradt, 2024: Real Madrid, 2025: Juventus |
18. PUSKÁS−SUZUKI-KUPA, FELCSÚT
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport: Genk (belga), Puskás Akadémia, Real Madrid (spanyol), Sporting (portugál)
B-csoport: Budapest Honvéd, Juventus (olasz), Panathinaikosz (görög), Slavia Praha (cseh)
A SZERDAI PROGRAM
13.30: Panathinaikosz–Juventus
15.15: Slavia Praha–Budapest Honvéd
17.00: Puskás Akadémia–Real Madrid









