Fáklyákkal rohantak pályára a szurkolók, félbeszakították a prágai derbit

R. D. P.R. D. P.
2026.05.10. 12:35
null
Ennek köszönhetően még nem bajnok a Slavia Praha (Fotó: Getty Images)
Szombaton félbeszakadt a Slavia Praha és a Sparta Praha közötti derbi, miután a hazai szurkolók több százan elfoglalták a pályát az utolsó percekben. A Fortuna Stadionban éppen a Slavia vezetett 3–2-re, és már csak másodpercek választották el a cseh bajnoki cím megszerzésétől.

A hazai drukkerek áttörték a biztonsági korlátokat, a pályára özönlöttek, közülük többen gyújtott fáklyákat vittek, és a vendégszektor felé rohantak. Pirotechnikai eszközöket is dobtak a nézőtérre, miközben mindkét csapat játékosai megpróbálták elhagyni a pályát.

A cseh rendőrség beavatkozott a rend helyreállítása érdekében, és közölte, hogy garázdaság gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak. Az illetékesek megerősítették, hogy a Sparta kapusa, Jakub Surovcík is célpontja volt a hazai szurkolóknak, és egy fáklyával megütötték.

Surovcík a közösségi médiában így fogalmazott: „Teljesen elfogadhatatlan, hogy valaki a mérkőzés közben fenyeget, ráadásul tettlegességig is fajul. Ezt az egészet jogi útra terelem.”

A játékvezető később lefújta a mérkőzést. A cseh sajtó beszámolói szerint a Sparta játékosai biztonságuk miatt féltek, és röviddel később rendőri kísérettel elhagyták a stadiont a csapatbuszon.

A Slavia elnöke, Jaroslav Tvrdík is támogatta a mérkőzés megszakítását. „Az ellenfél jelentett egy vagy két játékos elleni támadást. Szerintem jogos volt, hogy a mérkőzés befejezése mellett döntöttek” – mondta Tvrdik, aki a történteket „szégyennek” nevezte.

 

Legfrissebb hírek

El: simán nyert a Sparta, Nego nélkül okozott meglepetést az Omonia

Európa-liga
2026.09.16. 20:41

Mészárlás a tóparton, avagy a Leipzig kiütésével mutatkozott be a Como a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:12

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

Baráth Péter betalált a tizenegyespárbajban, de csapata kiesett a Cseh Kupából

Légiósok
2026.09.09. 22:19

Baráth Péter ismét betalált, simán nyert a Sigma – videó

Légiósok
2026.09.05. 19:04

Videó: Baráth Péter gólt szerzett, idegenben nyert az Olomouc

Légiósok
2026.08.15. 20:37

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15