Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Ahogy várható volt, a hazaiak 1856 néző előtt nem mentek a szomszédba egy kis keménységért. Többször állt a játék, miután az egészségügyiseknek sok dolguk volt. Fokozatosan kezdett dominálni a vendégcsapat, de pontatlanul fejezte be az akcióit. Nem úgy a másik oldalon az ellenfél, amikor az egykori komáromi játékos, Jakub Sylvestr tisztára játszotta magát, majd 14 méterről a léc alá bombázott.
A szünet után óriási volt a komáromiak nyomása. Sorra dolgozták ki a jobbnál jobb helyzeteket, azonban elmaradt a gól (lövések: 7–20, kapura: 3–8). Először az 52. percben emelték fel már félig a kezüket a lilák, de Alen Mustafic fejesét Bernard Petrák hárította a gólvonalon. Az első óra végén előbb Martin Boda, majd röviddel ezután Dominik Spiriak fejesét fogta a hazaiak hőse, Adam Krejcí kapus, akinek pénteken a másodosztályú Somorja három gólt rúgott.
Majd jött Ondrej Rudzan óriási lehetősége és Christian Bayemi helyzete, csakhogy a labda nem akart beakadni a hazai kapuba. Végül maradt az egygólos hazai siker, amely után nagy volt az öröm a zólyomi stadionban.
„Nehéz volt a szombati kiélezett meccs után megfelelően összpontosítani. Látszott a srácokon, hogy fizikailag és mentálisan is ki vannak facsarva. A szünet után nagy volt a fölényünk, rengeteg helyzetünk volt, de a hazaiak kapusa fantasztikus teljesítményt nyújtott. A szombati visszavágón a szurkolóink segítségével mindent megteszünk, hogy a következő idényre is bebiztosítsuk a KFC helyét a legfelső osztályban” – nyilatkozta Czibor Norbert, a Komárom mestere.
Az osztályozó visszavágójára szombaton kerül sor a Komárom ideiglenes otthonában, Aranyosmaróton.
NIKÉ LIGA
OSZTÁLYOZÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Zólyom (II.)–Komárom (I.) 1–0 (1–0)

Ki-ki meccs a vár a DAC-ra Nagyszombat ellen

Kovács Mátyás, az „újkori kassai király”






